Emmanuel Macron a hétvégén arról beszélt, hogy „biztonsági garanciákat” kell adni a NATO-bővítéseket fenyegetésnek érző Oroszországnak, hogy az visszatérjen a tárgyalóasztalhoz. A francia elnök szavait rögtön élesen bírálták a balti államok. A helyzet értelmezésére a Válasz Online az egyik legilletékesebbet szólaltatja meg: Pierre Vimont francia csúcsdiplomata sokáig Macron Oroszország-ügyi szürke eminenciása volt. 2019-től a színfalak mögött próbált megállapodni az orosz partnerekkel egy új európai biztonsági rendszerről. Jól ismeri a moszkvai mentalitást, mert már apja is nagykövet volt a Szovjetunióban. Atomfegyverek bevetését valószínűtlennek tartja, s bár az orosz hadsereg szerinte is háborús bűnöket követ el Ukrajnában, véleménye szerint tárgyalni kell az orosz vezetéssel. Nagyinterjú.

– Az ukrajnai orosz agresszió egyik első nyugati járulékos áldozata az ön közéleti megbízatása: idén február 24-én megszűnt elnöki különmegbízotti pozíciója. Nem bánja, hogy a semmiért dolgozott?

– Egyáltalán nem, mert legalább meg kellett próbálkozni a párbeszéddel. Munkámnak két dimenziója volt: egyrészt a francia–orosz kétoldalú kapcsolatok javításán dolgoztunk, itt értünk is el bizonyos eredményeket. Másrészt Emmanuel Macron szerette volna újragondolni az európai biztonsági rendet, s ebben komoly szerepet szánt Oroszországnak. Ezen a téren gyorsan akadályokba ütköztünk, az oroszok számos kérdésben hajthatatlannak bizonyultak. A párbeszéd 2019-es elindítása után ráadásul gyorsan kirobban a világjárvány, nehéz volt személyes találkozók nélkül előrelépni.  

– A lengyelek, a balti államok évek óta figyelmeztették Franciaországot és Németországot, hogy Moszkva a párbeszédet a gyengeség jelének tekinti és célja egykori birodalmának akár erőszakos újraépítése. Miért nem hallgattak rájuk?

– Ezt az érvet valóban sokat hallom közép-európai barátainktól, és el kell ismernem: az önök térségében található államok történelmükből, földrajzukból sokszor jobban értik az orosz realitásokat, mint mi, nyugat-európaiak. Ugyanakkor ebben az érvelésben személyesen zavar engem, hogy bármilyen párbeszédet feleslegesnek ítél Oroszországgal. Ha ezt elfogadjuk, akkor fel kell tenni a kérdést: mihez kezdünk mi, európaiak az oroszkérdéssel?

Mindannyian azt reméljük, hogy a háború Ukrajna javára dől el, de Oroszország akkor is itt marad az EU határán, hosszútávú stabilitás és béke pedig elképzelhetetlen a Moszkvával való tárgyalás nélkül.