Két magyar huszonéves olyan gépet alkotott, amilyet világcégek sem voltak képesek

forrás: kategória:

Két magyar fiatalember rendkívüli innovációval hívta fel magára a figyelmet alig egy hónappal ezelőtt: a világ első dezodor-utántöltő automatájával. Amellett, hogy a gép megalkotása önmagában is szép teljesítmény a 21 éves Zámbó Gergelytől és a 22 éves Réti Andortól, természetvédelmi szempontból sem elhanyagolható előrelépést jelenthet. A Respray lehetővé teszi, hogy negyedére csökkentsük a dezodorhasználatból eredő szén-dioxid-lábnyomot. Ez egyáltalán nem mindegy, mivel csak Európában évente közel kétmilliárd dezodorpalackot dobunk ki. Folytatódik a Válasz Online sorozata, amelyben nem haveri alapon osztott közpénzből, hanem tehetségből és munkából létrejött valódi magyar sikereket mutatunk be.

Nagyjából egy évig fújhatjuk magunkat ugyanabból a flakonból, hála a Respray automatának, amellyel ötször lehet utántölteni a dezodoros flakonokat, raádásul jóval jutányosabb áron. A trendi gépezet Réti Andor és Zámbó Gergely nevéhez fűződik, s nem csak elméletben létezik: már ki is lehet próbálni a budaörsi Rossmannban, de hamarosan Budapest két másik pontján is elérhető lesz a drogérialánc üzleteiben. A két feltalálóval a Budapesti Műszaki Egyetem inkubátor programjának Z10 elnevezésű közösségi irodájában ültünk le beszélgetni. Kiderült, mindketten eötvösös diákok voltak, ráadásul humán tagozaton, de a környezetvédelem és a vállalkozások világa már a gimiben érdekelte őket.

Kosarazás meg a sakktábla mellett kezdtek el beszélgetni arról, mi lenne az a probléma, amelynek megoldásával rendszerszintű változást tudnának elérni. Végzős gimnazistaként a két fiú elhatározta, hogy egy évig külön-külön gyűjtik az ötleteket, aztán 2019 decemberében, már elsőéves egyetemistaként összeültek egy cukrászdában és végigvették a lehetőségeket. Bár korábban gondolkodtak sörfőzésben, komlótea készítésben, az érettségire felkészítő digitalizált megoldásban és különböző energetikával kapcsolatos projekteket is forgattak a fejükben, végül mindent összevetve a Respray mellett döntöttek.

Hírek

Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö