Jogerős: a Válasz Online Matolcsy Ádámot is legyőzte a bíróságon

forrás: kategória:

Tavaly novemberben hosszú cikkben igazoltuk, hogy immár a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám is a százmilliárdosok ligájában focizik. Az üzletember helyreigazítási pert indított a Válasz Online ellen, de a Fővárosi Ítélőtábla mai jogerős ítélete szerint megalapozottan írtuk, amit írtunk.

Noha a nyilvánosságban a Magyar Nemzeti Bank elnöke előszeretettel „karcolgatja” a kormányzatot, az üzleti háttérvilágban egyelőre nincs nyoma annak, hogy Matolcsy Györgyre és családjára bárki is megharagudott volna a „nagyok” közül. Tavaly novemberi cikkünk a Matolcsy Ádám–Mészáros Lőrinc-együttműködésről szólt, illetve arról, hogy a kormányfő földije és veje után a jegybankelnök akkor 36 – hamarosan 37 – éves gyermeke is a százmilliárdosok ligájába igazolt. Róla korábban csak annyit tudhattunk, hogy luxuséletmódot folytat és titokzatos magántőkealapok, MNB-ügyletek környékén tűnik fel, ám a Porsche-gyűjtő, magánrepülőző fiú mögül hiányzott az a konkrét vagyontömeg, amely alapján felkerülhetett volna ilyen-olyan gazdaglistákra. A Válasz Online azonban kiszúrt egy különös hitelügyletet, ahol Matolcsy Ádám kvázi sajátjaként rendelkezett közel 150 milliárd forintnyi (112 ezer négyzetméternyi) irodaház-rengeteggel.

Noha cikkünk írásakor részletes kérdéssort küldünk a jegybankelnök fiának, az ifjú Matolcsy semmilyen válaszra nem méltatta lapunkat és olvasóinkat, így nem tudhattuk meg, mégis hogyan lett ekkora játékos az ingatlanpiacon. Cikkünk megjelenése után viszont nehéztüzérséggel támadott, az egyik legnevesebb budapesti ügyvédi irodával próbálta „helyreigazíttatni” írásunkat. Nos, ez sem első, sem másodfokon nem sikerült neki.

Hírek

Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel