Itthonról nem látszik, de forrong az egyház – Afrika és Kelet-Európa fúrhatta meg Ferenc pápa reformját

forrás: kategória:

Bár a fősodratú hazai egyházi sajtóból és a kormánymédiából ebből szinte semmi sem jött át, kiéleződött a katolikus egyházon belül zajló „kultúrharc”. A Ferenc pápa pontifikátusát végigkísérő viták a „szinodalitásról” rendezett püspöki tanácskozás körül és egy amerikai püspök eltávolításában csúcsosodtak ki. A szinódust az egyház konzervatív tagjai Pandora szelencéjének tekintették, míg a progresszívok azt remélték, hogy megnyitja az utat a melegek és nők egyenlő jogai előtt. A jelek szerint egyik félnek sem lett igaza, mivel az egyház súlypontja a globális Dél, főleg Afrika felé tolódik, amelynek képviselői még az LMBTQ kifejezést is kiszavazták a szinódus záródokumentumából.

„A már megkezdett reflexiós munkára építve tisztázni kell a szinodalitás jelentését különböző szinteken, lelkipásztori, teológiai és kánonjogi értelemben. Ez segíthet elkerülni annak a veszélyét, hogy a fogalom túl homályosan vagy általánosan hangozzék, múló szeszélynek vagy divatnak tűnjön” – áll a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlése első ülésszakának végén megszavazott szintézisdokumentumban. Vagyis három évvel azután, hogy Ferenc pápa meghirdette a „szinódust a szinodalitásról”, majd lezajlott annak egyházmegyei és kontinentális szakasza, végül a Vatikánban összegyűlt a világegyház 365 küldötte, s sikerült megfogalmazniuk, hogy a 2024-ben esedékes második ülésszakra, a szinódusi folyamat végére jó lenne tisztázni, mit is jelent a fogalom, amiről több éve tanácskozni kellene.

Itthon a hivatalos egyházi sajtó nagy terjedelemben és korrekt, tényszerű híradásokban számolt be a szinódus menetéről, az ülésszak hangulatáról, a témák köréről, megszólaltatva az ülésszak magyar résztvevőit is. Ám hogy az egyes témákban milyen álláspontok feszültek egymásnak és ebből mi következik a gyakorlatban az egyház számára, mindarról az általánosságokon túl szinte semmit sem lehetett megtudni. Ami persze részben érthető, hiszen az ülésszak zárt ajtók mögött zajlott.

Csakhogy kevés jött át abból a feszültségből is, ami a szinódus körül a nyugati katolikus nyilvánosságban volt kitapintható. Merthogy az egyház konzervatív köreiben az egész szinodális folyamatot mély bizalmatlanság övezte, a tanácskozás körül tovább nőtt az ellentét az egyház reformpárti és a pápával szemben kritikus, a megújulási törekvéseket fenntartásokkal szemlélő része között. Ez egészen odáig vezetett, hogy Ferenc november 11-én felmentette hivatalából az egyik leghangosabb bírálóját, a kelet-texasi Tyler püspökét, Joseph Stricklandet.

Hírek

Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi