Hosszú álomból ébred Somogyszentpál

forrás: kategória:

Somogyszentpált a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt tette ismertté azáltal, hogy sikeres pályázata eredményeként a két éve indult Pajta Program egyik helyszínévé válhatott. A kulturális fővárosra vetülő fényből bőven kijut a Balatonfelvidék 29 településének is, ahol helyi értékekre alapozott, de a kortárs művészetek felé nyitó programok sokaságát élvezhetik egész évben az ott élők és az odalátogatók. A turisztikai élményszerzés mellett azonban a program legalább olyan fontos célkitűzése, hogy a helyi igényeknek megfelelő, hagyományteremtő eseményeket hívjon életre. Mi sem jobb terep erre, mint a Pajta Program által felkarolt, festői szépségű vidéken fekvő, ám meglehetősen hátrányos helyzetű Somogyszentpál. Kis portré egy faluról és polgármesteréről. (Támogatott tartalom.)

Poszáné Szabó Edit. Ezt a nevet érdemes jól megjegyezni. Persze, ha őt kérdezem, feltétlenül azt mondja: inkább Somogyszentpál nevét kell emlékezetünkbe vésni, és rendben van, ez is fontos, de tény, hogy ennek a kis településnek a neve nem érdemelne most reflektorfényt, ha nincs egy polgármestere, aki komolyan veszi a feladatát. Nincs szó egyébként nagy trükkről, csak egy akkurátus, energikus asszonyról, aki – megelégelve a városi életet – férjével együtt beköltözött Kaposvárról férje szüleinek üresen álló somogyszentpáli házába, amelyet addig csak alkalmanként látogatott. Poszáné Szabó Edit az a klasszikus, anyáskodó típus, akinek vérében van a vendéglátás. Imád rendezvényeket szervezni, nyughatatlan természete csak nagyon rövid ideig tolerálta a téli álmát alvó kis település bágyadtságát.

– Fel kellett ráznom a falut! – mondja, amikor arról faggatjuk, mi serkentette arra, hogy beszálljon a polgármesteri székért folyó küzdelembe. A cím elnyerése után, mint egy jó gazdasszony, számba vette a legsürgetőbb feladatokat. Felújította a rettenetesen elhanyagolt óvodát, lelkes csapatot kovácsolt a megfáradt kollégákból, renováltatta az orvosi rendelőt, szociális bérlakásokat építtetett. Idén a kultúrház felújításába fogott bele, amelyre szükség is lesz ebben az évben, hiszen rengeteg terve van még, amelyek nagy részét – hála az EKF Pajta Programjának – most meg is tudja valósítani. Ez a falu ugyanis – egyelőre – hátrányos helyzetűnek számít. Ötven százalékban roma lakosságával feladja a leckét a polgármester asszonynak, hiszen nagyjából 200 tizennyolc év alatti gyerek él a 865 lelkes településen, és a roma–nem roma lakosság viszonyrendszerében bizony nem egyszerű harmóniát teremteni.

Hírek

Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi