„Hiszek az újrakezdésben” – szembesítettük Böjte Csabát a súlyos vádakkal
„Nem vagyok senki zászlóshajója” – szögezi le Böjte Csaba a fideszességét firtatóknak, s közli azt is: nem érzi, hogy mulasztást követett volna el az egyik gyerekotthonában történt visszaélések kapcsán. Mint ismert: nemrég jogerősen 28 évre ítélték az általa vezetett alapítvány egyik nevelőjét a gyerekek ellen tíz éven át elkövetett fizikai és szexuális bántalmazássorozat miatt. A Válasz Online nem bíróság, nem dolgunk ítélkezni a sok egykori neveltje által hálával emlegetett szerzetesről, kérdezni viszont dolgunk – szembesítettük is Böjtét minden vitás kérdéssel. A szovátai lány nemrég kipattant ügyét (aki szintén állítja, hogy rendszeresen erőszakolták az ottani otthonban), s a szerzetes nagy port kavart kijelentéseit sem hagytuk kérdés nélkül, sőt: a róla múlt héten megfogalmazott súlyos, magánéletét érintő állítást sem (lásd erről cikkvégi megjegyzésünket.) Nagyinterjú.
– Éppen harminc éve fogadta be az első gyerekeket Déván, ma meg már 84 intézmény tartozik az alapítványa hálózatába. Visszanézve van olyan pont, ahol inkább meg kellett volna állni a terjeszkedésben?
– Amikor a Titanic süllyed, akkor nem számolgatunk, hanem betesszük a mentőcsónakba, akit csak lehet. Amikor harminc éve Déván elindultunk, ezt tettük és eszem ágában nem volt valamiféle birodalmat létrehozni. Egyébként nem is váltunk azzá sosem. Minden ház úgy jött létre, hogy a helybeli önkormányzattal, plébániával, tűzoltósággal, rendőrséggel partneri szerződést kötöttünk. Mind aláírtuk. Az volt a célja ezeknek, hogy az adott helyen a bajban lévő gyerekeken segítsünk.
– Mégis Böjte Csaba a hálózat vezetője. Ha gond van, végül mindig önhöz rohangálnak – ahogy ez a botrányfeltáró cikkekből is kiderül.
– Hogy az újságírók miért rám hegyezik ki ezeket, arra még kitérhetünk majd, mindenesetre minden háznak megvan a felelős vezetője, a helyi hivatalosságokkal pedig szerződünk, amikor megalapítunk egyet. A gyerekek állami iskolába járnak, nem külön világot építettünk nekik – minél inkább próbáljuk integrálni őket a helyi közösségekbe. Ez volt az elképzelés a kezdetektől: ameddig kell, bábáskodunk, de aztán a helyi közösség találja meg a gyerekek számára a megfelelő megoldásokat.
Nem nagy, ágas-bogas fát képzeltem magam elé tehát. Hanem erdőt. Az önszerveződés katalizátora akartam lenni. Ez működik is. A városoknak, falvaknak vannak tehetős lakói, rájuk hatni kell, hiszen ha csak abból gazdálkodnék, amit a román állam ad, rég csődbe mentünk volna.
– Adnak magyarországi civilek is sokat. A magyar állam is.
– A magyar államtól nem is kértem, nem is kaptam. Fejlesztésre igen, működtetésre nem.