A hazugság 11 árnyalata – pontonként elemezzük a nemzeti konzultációt

forrás: kategória:

Komolyan vettük a legújabb nemzeti konzultációt, és arra jutottunk, hogy teljesen komolytalan az egész. Viszont legalább megmutathatjuk, hogy igazából ki és mit akar, amit „Brüsszelre” tolnak a kérdések, és hogy mit mondanak a magyar miniszterek, amikor az EU Tanácsában beszélnek ezekről a problémákról.

Ezen a héten minden választópolgár megkapja a kormány legújabb nemzeti konzultációs kérdéssorát, Orbán Viktor miniszterelnök kísérőlevelével. Már a plakátkampány is megy, Alex Soros és Ursula von der Leyen képeivel. Utóbbit Ablonczy Bálint kollégánk már 2019 nyarán megjósolta, amikor a bizottsági elnök megválasztására írt cikkében ezt írta: „Még a most ünnepelt von der Leyenről is gyorsan kiderülhet, hogy egy tálból cseresznyézik Soros Györggyel.” 

A 11 kérdést egyenként vizsgáltuk meg. Megírtuk, hogy a valóságban milyen EU-s ügyekre utalnak, azok igazából hogyan állnak, és mit képvisel ezekről a magyar kormány, amikor nem itthon kampányol, hanem Brüsszelben politizál. Arra jutottunk, hogy a konzultáció szövege jórészt baromságokból áll.  

Aki figyelmesen vesz részt a nemzeti konzultációkon, annak feltűnhet, hogy ez a kérdés egyszer már volt. Mégpedig a 2017-es, „Állítsuk meg Brüsszelt!” címűben. Akkor ez volt a kérdés: „Brüsszel veszélyes lépésre készül. A rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország?” Most majdnem szó szerint ugyanez került a lapra. A fenyegetésnek tehát sosem lesz vége, és amit hat és fél évig nem sikerült eltöröltetnie Brüsszelnek, azt megint megpróbálja? Vagy a tavaly augusztusban átlagfogyasztás feletti esetekben elvett rezsicsökkentést Brüsszel kényszerítette ki, és most a maradékot kell megvédeni? Vagy a múltkori nemzeti konzultáció nem ért semmit, és most abban reménykedik a kormány, hogy másodszor már tényleg sikerül megvédeni? 

Hírek

Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár