Győzikével és fideszesekkel nyomul egy időseket lehúzó banda feje – nem őt ítélték el, hanem a leleplezőjét

forrás: kategória:

Öt éve egy férfi megelégelte, hogy a házukban bérbeadott üzlethelyiségben időseket húznak le, ezért értesítette a hatóságokat és a sajtót. Az ügymenet zavartalanul ment tovább: ma az általa kifogásolt cég vezetője másfél milliárdos üzletet visz, Rogán Antallal, Orbán Viktorral és más fideszesekkel fotózkodik. A vádlottak padjára sem az időslehúzók kerültek, hanem a csalárdságokra a hatóságok figyelmét felhívó Szűcs Attila. Zaklatással vádolták, s a jogerős ítéletet a Fővárosi Törvényszék ma meg is hozta. Elítélték. Még egyszer: nem az időseket lehúzókat, hanem őt. Ennyit ér a kisember szava, amikor idős, kiszolgáltatott emberek védelmében szembeszáll egy milliárdos bizniszt folytató üzleti körrel. Csúnya történet következik.

A taxi megáll, utas ki, kocsi el – általában így megy ez. 

Ám nem a fővárosi Lónyay utcában. Szűcs Attiláék körfolyosós házának udvarában egyszerre két-három taxi is várakozott, amíg utasaik vásároltak. Szűcs Attila Bécsben született, ott is nőtt fel, de nem ismert egyetlen gazdag osztrákot sem, aki így járt volna shoppingolni. Az itteni vevők pedig egyáltalán nem tűntek módosnak, a férfi inkább azon idősek közé sorolta őket, akiknek naponta telefonál aggódó családjuk, biztosan jól vannak-e. A mérnök végzettségű férfi utánanézett a cégnek. Kiderült, hogy a Heti Válaszban már 2015-ben megjelent egy cikk róluk, amiben e sorok írója „időslenyúlóként” azonosította őket az állami szervek által rájuk szabott büntetések, negatív határozatok alapján.

Első szabály: Egy kis rémület jót tesz az üzletnek!

Szűcs Attila konstatálta, hogy amikor az idősek újra beszálltak a kocsiba, velük volt egy jellemzően húszas-harmincas éveiben járó, sportos alkatú, karcsúsított inget és öltönyt viselő férfi, egy „értékesítő”, aki hazakísérte őket, hogy elegendő pénzt vegyenek magukhoz, és biztosan visszatérjenek fizetni. 

Másnap újra találkozott a vevők közül néhánnyal. Már nyitás előtt ott álldogáltak az utcán az előző nap vett csomagokkal. Szűcs Attila beszédbe elegyedett a csalódott vásárlókkal, és igazi kincs lett a sajtó számára. A fogyasztóvédelmi műsorokban egymást követték a történetüket névvel felvállaló, a blokkokat is bemutató idős emberek, akiket Szűcs Attila hozott össze a riporterekkel. Családok ezrei szembesültek vele, hogy szüleiket, nagyszüleiket is rávették a drága készülékek megvásárlására, amik azután legtöbbeknek legfeljebb a placebohatás alapján segítettek ideig-óráig.

Hírek

Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel