Gyógyszerturizmus Szlovákiába – Párkányból szerzik be a hiányszereket a magyar szülők

forrás: kategória:

Szlovákiába zarándokolnak a magyar szülők, hogy beszerezzék gyerekük epilepszia-gyógyszereit, mert itthon csak a legsúlyosabb állapotúak számára van a készítményből. A többi szülőnek alternatív gyógymódot javasolnak, csakhogy alternatíva nincs. Több száz készítmény, köztük jó néhány súlyos betegség kezelésére szolgáló gyerekorvosság hiánycikk ma Magyarországon. A hiány globális, Szlovákiában mégis kapható például az epilepszia-gyógyszer is. Hogyan lehetséges ez? Mit csinálnak ügyesebben a szlovákok, mint a magyar egészségügy? A Válasz Online egy magyar családot kísért gyógyszerportyázni Felvidékre.

– Az utolsó – mondja a patikus és egyik kezével nyúl a recept után, a másikkal pedig a pultra helyezi a két doboz gyógyszert, amiért száz kilométert autóznak, és egy országhatáron is átkelnek a magyarok. A szülők egymásra néznek: sikerült, ezzel újabb három hónapra megoldott a gyerek gyógyszerellátása. Párkányban vagyunk, Szlovákiában, a Maja Gyógyszertárban. Ide utaznak azok a szülők, akiknek Magyarországon nem tudják biztosítani a gyerekük fejlődéséhez nélkülözhetetlen gyógyszert. A hiány akkora, hogy már a kormányig is elért a szülők segélykérése.

Szabó Klára és férje, László és még több száz beteg gyermek szülei a megoldást a kormányszóvivői tájékoztatótól remélték, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kislányuk által is szedett gyógyszerről azt közölte, június végéig nem lesz hozzáférhető, nem tudják megoldani a hiányt. A bejelentés hivatalosan így hangzott: a gyártó, a Sanofi-Aventis bejelentette, a Sabril ebben a félévben hatóanyag-gyártási problémák miatt nem elérhető. A tartalékot a legsúlyosabb állapotú, úgynevezett West-szindrómában szenvedő gyerekeknek tartják fenn, mivel csak 60-70 érintett számára elegendő a gyógyszer. A többiek esetében alternatív megoldások után kell nézni. 

Sarolta, Szabóék három és fél éves kislánya a többiek közé tartozik. Január közepén fogyott ki a tabletta a magyar raktárakból, alternatív módot a hivatalos szerveknek azóta sem sikerült találniuk.

Hírek

Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball