2019 volt az utolsó jó évünk, azóta krízisből krízisbe csöppenünk, ráadásul ezek csak egy mélyebb válság tünetei, amiből nincs visszaút. Vagy mégis? A járvány, infláció és háború árnyékában óriási népszerűségre tettek szert a globális összeomlást vizionáló világmegfejtések, amelyek szerint a szabad és biztonságos kereskedelemre épülő, páratlan fejlődést és anyagi jólétet hozó globalizáció 1945 óta íródó története véget ért. A geopolitikai apokalipszis egyik fő lovasa Peter Zeihan amerikai geopolitikai szakértő, aki szerint most pár évtizedre elzárkózó, elöregedő és elszegényedő blokkokra szakad a világ, Kína összeomlik, Európa vegetálni fog, az Egyesült Államok viszont nyer. Górcső alá vettük Zeihan tavaly óta bestseller világvége-vízióját – és bár elgondolkodtunk rajta, kétségbe nem estünk.

Az elmúlt néhány évben két szó határozta meg a nyugati gazdasági, politikai és társadalomtudományos diskurzust: a polikrízis és a deglobalizáció. A Financial Times által a 2022-es év szavának választott polikrízis hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy csőstül jön a baj: a COVID, Oroszország Ukrajna elleni agressziója, az egyre égetőbb klímaválság, az amerikai–kínai kereskedelmi nagyhatalmi torzsalkodás. A deglobalizáció pedig korszakhatárt jelöl: a II. világháború óta fennálló világrend, a sok szempontból bírálható, de a világ nagy része számára gazdasági fejlődést és materiális jólétet eredményező globalizáció végét, ami a többi válsággal együtt megy végbe, részben azok okozójaként, részben pedig azok folyományaként. A deglobalizáció szó a járvány előtt évente átlagosan 850-szer szerepelt a Dow Jones amerikai pénzügyi kiadó tudományos híreket közlő adatbázisában, tavaly több mint 7000-szer.