„Ez nem zenei, legfeljebb zeneipari forradalom” – Czutor Zoltán Azahriahról és új lemezéről

forrás: kategória:

Azahriah-t érintő negatív megjegyzésével az irigy, fiatalokat nem értő, dohogó öreg zenész szerepébe sodorta magát Czutor Zoltán, hát megkérdeztük, mi motiválta. Kiderült, hogy nagyon nem az, ami a látszat, még ha Azahriah zenéjét valóban nem tartja is kiemelkedőnek. Az ifjú titánnak szakmányban gratuláló pályatársakat pedig dörgölőzőnek, hovatovább seggnyalónak titulálja. Czutor zenekara, a Belmondo november 10-én tartja lemezbemutató koncertjét a Turbinában, ahová, mint kiderül, 400-an férnek be. Azahriah dalait pedig háromezerszer annyian hallgatják, mint a Czutor-szerzeményeket. Nagyon is indokoltnak látszott tehát első kérdésünk, amikor reggelizni ültünk össze a zenésszel. Interjú.

Savanyú?

– Ez itt egy croissant! Nem szőlő! És nem, a szőlő sem savanyú.

Legalább érti a felvetést.

– Persze, hogy értem. Csőstül jött felém az elmúlt hetekben, hogy bizonyára irigy vagyok Azahriah sikerére, azért mondtam, hogy cseppet sem forradalmi a zenéje és hogy nekem nem tetszik. Már bocsánat, de mégis milyen gondolkodás ez? Akinek ilyesmi ugrik be, az önmagáról árul el sokat, nem rólam.

Míg Azahriah idei albumának slágerdalán 13 és fél millió Spotify-hallgatás van, az ön friss lemezének leghallgatottabb dala 4500-at produkált. Nem logikus gondolat?

– Nem ugyanazon a pályán mozgunk. Ráadásul ebben a pillanatban jött ki az albumunk.

Dehogynem ugyanazon a pályán. Popzenészek mindketten.

– Ő már Youtube-influenszer korában is olyan pályán mozgott, ahol a számjegyek fontosabbak voltak a hangjegyeknél, én meg gyerekkoromtól azon, amelyen a hangjegyek fontosabbak a számjegyeknél.

Osváth Zsolt szerint önnel kapcsolatban a népszerűség kérdését felvetni nem is lehet – hiszen olyanja nincs. Fáj?

– Dehogy. Részben igaza van. Van azért úgy húsz-harmincezer ember, akiknek a véleményét befolyásolom, ettől még tény, hogy nem népszerűségem van. Inkább nyilvánosságom. Félre ne értsék, nem valami morális fölényből nem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni a népszerűségért – egyszerűen lusta vagyok. Nem bírom átgondolni, hogy ezt meg azt kellene most mondanom, hogy azzal azt a hatást váltsam ki, hogy… Sosem csináltam így semmit.

Tele van bulvárszereplésekkel! Az nem kompromisszum?

– Én ugyan nem keresem a bulvárt sosem.

Kertévés műsorban még feleségestül is szerepelt!

Hírek

Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.