„Ez nem Amerika és Oroszország háborúja” – washingtoni külügyi államtitkár a Válasznak

forrás: kategória:

„Pont az tesz minket erőssé, hogy nem feltétlenül értünk mindenben egyet. Magyarországnak is megvan a saját nézőpontja, de része és támogatója a háborúval kapcsolatos NATO-konszenzusnak” – mondja a Válasz Online-nak adott interjújában az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára. Karen Donfriedet – a rendelkezésünkre álló 10 percben – arról is kérdeztük, Amerika számára vajon ugyanazt jelenti-e a háborús győzelem, mint amiben Ukrajna reménykedik. Nem oszlott el minden kétségünk.

– Ön háborúpárti?

– A háborút mint olyat nem pártolom. Hadd tisztázzam, mi történik Ukrajnában: egy évvel ezelőtt Putyin elnök úgy döntött, hogy teljes értékű inváziót kezd gyengébb és sebezhetőbb szomszédja, Ukrajna ellen. Ez helytelen. Az Egyesült Államok és oly sok szövetségese pedig kiállt Ukrajna mellett, és támogatja az orosz agresszió elleni védekezésben. Nem támogatom tehát a háborút, de ha valaki olyasmit tesz, mint Oroszország, akkor amellett kell állnunk, ami helyes – és amit az ENSZ Alapokmányában is lefektettek a szuverenitással és a terület integritással kapcsolatban. Attól, hogy valaki megtehet valamit, az még nem lesz helyes. Az ukránoknál senkik nem vágynak jobban a békére, mert az ő ártatlan civiljeik halnak meg, most már egy éve. Csakhogy igazságos béke kell. Nem olyan, amely az agresszor Oroszország területszerzését szentesíti, vagy időt hagy Moszkvának az erőgyűjtésre és az újbóli támadásra. Abban próbálunk Ukrajnának segíteni, hogy a lehető legerősebben üljön ahhoz a tárgyalóasztalhoz, amely körül arról a bizonyos békéről tárgyalnak.

– Ki áll nyerésre Amerika szerint?

– Tisztán emlékszem, ahogy egy évvel ezelőtt katonai elemzők arról beszéltek, mennyi idő kell az oroszoknak ahhoz, hogy egész Ukrajnát megszállják. 7 nap, 10 nap… Egy év tanulsága, hogy nem szabad alábecsülni az ukránokat! Figyelemre méltó, amit az elmúlt egy évben elértek. Gyengébbek, mégis ellenálltak az orosz agressziónak. Putyin nagy lendülettel nekiment az egész országnak, most pedig már Délkelet-Ukrajnára kénytelen összpontosítani. Úgy, hogy közben Ukrajna megszállt területeket volt képes felszabadítani. Az ukránok a saját országukért harcolnak, ami hihetetlen morált ad nekik. Az orosz csapatok pont ebben szembesülnek kihívásokkal – meg a felszerelésük minőségében. S még ha az oroszok el is követnek új rémtetteket – Bucsa, Irpiny, vagy épp egy 40 milliós ország elsötétítése télen –, Ukrajna büszkén áll ellen nekik. Azaz: szerintem az ukránok állnak nyerésre.

Hírek

Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö