„Az izgága magyarok folyton hadakoztak »a bécsi uralom« ellen, azonban eszük ágában sem volt elszakadni a birodalomtól. Megérte bentmaradniuk. Sokat elárul róluk, hogy most ugyanezt csinálják” – írja monarchiás és uniós politikánkról Caroline de Gruyter holland újságíró az Európa Könyvkiadó gondozásában nemrég magyarul is megjelent Nem lesz jobb. Utazások a Habsburg Birodalomban és az Európai Unióban című könyvében. Az Európa-szerte nagy sikert aratott könyv nem pusztán habos-babos Habsburg-nosztalgia: szubjektív nyomozás a rég eltűnt dualista állam és az EU párhuzamairól, a jóakaratú birodalmak erényeiről meg hátrányairól, építészetről, gasztronómiáról és irodalomról. Caroline de Gruytert a magyar sajtóban először a Válasz Online faggatta közép-európai kalandozásairól.

– Az Osztrák-Magyar Monarchia egységes hadsereggel, bürokráciával rendelkező állam volt, élén a meggyőződése szerint Isten kegyelméből uralkodó császár-királlyal. Ugyan mi köze a nemzetállamok önkéntes társulásaként működő Európai Unióhoz?

– Valóban lényegesek a különbségek, ugyanakkor figyelemreméltóak a hasonlóságok is. Az EU-ban földrajzilag behatárolt térben élnek együtt nagyon különböző nemzetek, amelyek mindig vitatkoznak, válság esetén különösen. Vezetőik éppen ezért állandóan kompromisszumra kényszerülnek. Pontosan így működött a Habsburg Birodalom is. Egyszer megkérdezték Eduard Taaffe grófot, a Monarchia osztrák felének 1879 és 1893 közötti miniszterelnökét, mi a legfontosabb tevékenysége. Azt válaszolta: „fortwursteln” – azaz pepecselés mindenfajta cél és terv nélkül. Ezt szó szerint elmondhatta volna mondjuk Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke is. A rengeteg egymással ellentétes nemzeti, regionális, gazdasági, etnikai érdeket összefésülő birodalmak vezetői idejük jelentős részét azzal töltik, hogy kompromisszumokat hoznak tető alá. Azon dolgoznak, hogy mindenki továbbra is része legyen a projektnek.