„Elhatárolódom” – Fabiny püspök a zsidó árulást emlegető lelkész gondolatairól
„Jézus Krisztus keresztre feszítéséért sújtotta a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása? Szeretném világossá tenni: ez az értelmezés az evangélikus egyház biblikus tanításával szöges ellentétben áll, ezért attól az egyház elnök-püspöként elhatárolódom” – fogalmaz lapunknak küldött írásában Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Az egyházi elöljáró Labossa Péter Mihály érdi lelkész prédikációjára reagál, aki igehirdetésében azt állította: a zsidóság elárulta Krisztust, ezért nem akadályozta meg Isten a holokausztot. A nagy botrányt kiváltott mondatot Fabiny Tamás teológiai érvekkel cáfolja, ugyanakkor elítéli a lelkész elleni fenyegetéseket, és párbeszédet kezdeményez a protestáns keresztény hit és a zsidó vallás közötti kapcsolatról.
A Magyarországi Evangélikus Egyház liturgikus rendje szerint az elmúlt vasárnap emlékeztünk meg az egykori jeruzsálemi templom pusztulásáról. Ez minden évben alkalmat kínál arra, hogy a keresztyén hit és a zsidó hagyomány közötti kapcsolatról is gondolkodjunk. Magam is prédikáltam a kijelölt igéről (Lk 19,41 – 47). Mivel voltak már azzal kapcsolatos tapasztalataim, hogy ezt a szakaszt és általában a jeruzsálemi templom pusztulását olykor zsidóellenes éllel idézik, ott a szószéken is fontosnak éreztem a következők rögzítését:
„Az elmúlt évszázadokban, immár a magát dicsőségesnek nyilvánító egyház képviselői részéről voltak olyan kísértések, hogy borzongva, szinte kéjelegve mondták ezt. Így jár mindenki, aki nem fogadja el Krisztust! Ezzel szemben az egyedül hiteles magatartás az együttérzés, a sírás lehet, mint ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem felett.”
Mindennek érzékeltetésére Ámos Imre Síró angyal című festményét is kivetítettük a templomban, amellyel kapcsolatban utaltam a mártírhalált halt zsidó festő sorsára, a sárba tiport emberi méltóságra, a kínzásokra, alantas ösztönök elszabadulására és brutális tömeggyilkosságokra a holokauszt idején. Ámos Imre immár nem meseszerű, játékos angyalokat festett, hanem egy olyan alakot, amely az ő sorsát jelenítette meg. Az angyal teste csontsovány, mint a koncentrációs táborban elcsigázott raboké. Véres könnyeket hullat, mint ahogy Jézus is sírt Jeruzsálem felett.
Mindezt nem önigazolásként írom, hanem azzal a szándékkal, hogy az olvasónak mintegy betekintést engedjek az igehirdetői műhelymunkába. Miközben – amint arra utaltam is – emlékezetbe idéztem korábbi századok vagy akár újabb idők megengedhetetlen antiszemita és antijudaista szószéki és egyéb megnyilvánulásait, lelkésztársaimra is gondoltam. Azzal a tudattal, hogy ők is meg kell hogy küzdjenek az adott bibliai textussal, annak hatástörténetével és mai üzenetével.