Egy sikersztori vége? – tavaly óta duplájára nőtt a fővárosban a csecsemőhalálozás
A magyar egészségügy tavaly egy fontos területen megelőzte Németországot és csaknem befogta Ausztriát. Idén az első félévben azonban a fővárosban és Hajdú-Bihar megyében közel annyi egyévesnél fiatalabb gyermek halt meg, mint tavaly egész évben, és az országos adat is jelentősen romlott. A Belügyminisztériumnak küldött megkeresésünk után országos vizsgálatot indítottak az okok feltárására. Lapunkkal azt közölték, biztosan nem a hőség és nem is a szamárköhögés-járvány áll a háttérben. Egy példátlan sikertörténet akadt meg. Megmutatjuk, hogyan jutottunk idáig.
– Nem bírtam kihordani – Szabó Miklós professzor, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika tanszékvezetője ezerszer hallotta a maró önvádat a koraszülött gyermeküket elveszítő édesanyáktól. A család és a barátok gyakran még rátesznek egy lapáttal, amikor azt mondják: „ha ezt nem csináltad volna”, „ha nem kockáztattál volna”, akkor nem történik meg a baj. Pedig a szülőknek ki kell kerülniük ezekből a frusztrációs körökből, mert az orvostudomány egyik legfontosabb felfedezése az elmúlt évtizedekben éppen az, hogy az anyák és az apák a saját testükkel tudják gyógyítani a koraszülött babákat. Furcsán hangzik, de rájuk ma már nem civil látogatókként kell tekinteni egy kórházban, hanem a gyógyító team részeiként. Az ilyen felismerések vezetnek a nagy eredményekhez. Csodás történetbe invitáljuk az olvasót. Még akkor is, ha nincs happy end. Sőt.
Valami történt, de mi?
A tavalyi rekordjó adatok után az idei első félévi számok nyolcéves mélypontra rántják a csecsemőhalálozást. Június végéig nyolccal több csecsemő halt meg Budapesten, mint a tavalyi év első hat hónapjában, és már az év első felében csaknem elértük a tavalyi egész éves számot. Hajdú-Biharban is megduplázódott az idei első félévi adat a tavalyihoz képest, ott az első félévben többen haltak meg, mint 2023-ban összesen (6 vs 13). Az országos adat annak ellenére ilyen gyászos, hogy a Dunántúl nagy részén továbbra is javulnak a számok. (Jász-Nagykun-Szolnokban viszont háromszorozódást látunk, de erre cikkünkben azért nem térünk ki, mert ott inkább a 2023-as kivételesen alacsony adat lógott ki a sorból, nem a mostani.)