Akár egyes magyarországi roma közösségek felét is érintheti a láthatatlan migráció – állítja Durst Judit szociológus. A kutató több mint húsz éve úgy szerez információt a legszegényebb cigány családok életéről, hogy beköltözik hozzájuk, így testközelből látja, milyen elképesztő fordulat történt a cigányok körében. A néhány éve a szegregált falujukból legfeljebb Miskolcig eljutó romák a kanadai nagy migrációs hullám után ma Spanyolországtól Hollandián keresztül Németországig tízezerszámra dolgoznak a legkeményebb fizikai munkát végezve. Hogyan jelent meg az uzsorás mellett a toborzó? Miért Németországba mennek, ha a megyében pont ugyanaz a gyár kínál munkát nekik? Kudarc vagy siker volt a kanadai kaland, amely egy-egy romatelep nyolcvan százalékát is érinthette? Ha munkát kapnak kint, miért térnek újra és újra vissza Magyarországra? Durst Judittal, a Társadalomtudományi Kutatóintézet és a University College London vendégkutatójával új kutatása kapcsán beszélgettünk.

– Mikor jutott el a családja először odáig, hogy megkérdezze: „Judit, megőrültél? Hova akarsz beköltözni, a gettóba?”

– A terepmunkám kezdetekor valóban komoly feszültség alakult ki a családunkban. Kicsik voltak még a gyerekek, és velük együtt szerettem volna beköltözni az általam kiválasztott faluba, amit Láposnak nevezek. 

– Hány évesek voltak akkor? 

– Akkor még csak ketten voltak, úgy három- és ötévesek lehettek, és végül a húgom és a férjem testvére is velem jött, hogy vigyázzanak rájuk. 

– Oda költöztek be, ahol nem ritkán öt-tíz ember lakik egyetlen szobában?  

– Nem, kezdetben a falu szélén levő kollégiumban kaptunk egy szobát, amit a tanároknak tartottak fenn. A nap nagy részét azonban a telepen töltöttük. Hamar sikerült beépülni a közösségbe. Szerették, hogy gyerekekkel mentem, mert itt a gyerek a fő érték, mindenkinek nagyon nagy családja van.

– Közben elképesztő társadalmi különbségeket járt be. Eleinte Budáról indult Borsodba, de már vagy tíz éve Londonban él a négy gyerekével és a pénzügyi szektorban dolgozó férjével. 

– Igen, valóban nagy közöttünk a társadalmi távolság. Egyébként az, hogy egy kutató nagyon más társadalmi helyzetből érkezik, nem zárja ki a megértés lehetőségét. 

– Hogyan tudott kapcsolatot teremteni az ott lakókkal? Ők nem olvasták Claude Lévi-Strauss műveit, amiket akkoriban falt a magyar értelmiség, hogy milyen eredeti dolog beköltözni bennszülöttek közösségeibe, és úgy tanulmányozni őket.

– Amikor a családjaikkal vagyok, könnyen tudok kapcsolódni hozzájuk, mert vannak közös pontok, például az, hogy anyák vagyunk. Egyébként végzettségemet tekintve nem is antropológus vagyok, hanem szociológus, és