Ahogy arra számítani lehetett: a legtöbb tanári képzésre idén is be lehetett kerülni bőven 400 pont alatti eredménnyel. Főleg ott, ahol legalább az egyik szak természettudományos. Hogy ez miért a katasztrófa felé vezető, egyébként elég rövid út, s hogy miként térhetnénk le róla mégis: erről szól vendégszerzőnk cikke. Halmschlager Andrea sorra veszi azt is, micsoda tudatlanságról árulkodik, amit az iskola és a szaktanár szerepéről az átlagpolgár manapság gondol.

Szépen mutat, hogy az ELTE biológia–fizika tanári képzésén 428 a ponthatár – az ember azt gondolhatná, minden rendben a tanárképzéssel. Ha azonban kicsit mögénézünk az adatnak, leesik az állunk: erre a képzésre ugyanis senki sem jelentkezett első helyen, s az összes jelentkező száma is csak három. (A szakpár azért érdekes, mert sokan ezt választják az orvosi felvételihez. Elképzelhető, hogy van pár diák, aki mindenképp a Semmelweis Egyetemre akar bejutni, és a fővárosban maradna, ezért bejelöli az ELTE-n a megfelelő tanári szakot. S közülük egy-kettő lecsúszik az SE általános- vagy fogorvos szakjáról. Ők nyilván nem maradnak sokáig a tanárképzésben.) Az ELTE biológiatanár–földrajztanár képzésén is pazar a 491 pontos bekerülési limit, de itt összesen kettő elsőhelyes jelentkező volt. Kérdés, mi tartja majd ezt az egy vagy két fiatalt a pályán. Ezen a szakpáron Szegeden nincs első helyen jelentkező, Pécsen és Debrecenben egy, illetve kettő van, de itt a ponthatárok is alacsonyak. A klasszikus matek–fizika vagy biológia–kémia tanári képzések esetében is hasonlóan lelombozóak az adatok.