Csataterek, nők, latinók – ezekre a jelekre érdemes figyelni az amerikai választás éjjelén

forrás: kategória:

Elvileg kedd az amerikai elnökválasztás napja, bár a szavazók tekintélyes része nem most szavaz, és lehet, hogy az eredmény sem derül ki szerda reggelre. Aki úgy dönt, hogy fennmarad, annak a sokat emlegetett hét csatatérállam mellett főleg két demográfiai csoport mozgását érdemes figyelnie. Az egyik a latinóké, akik elkezdtek jobbra tolódni, a másik pedig a fehér nőké, akik az előző két választáson Donald Trumpot támogatták, de most Kamala Harris felé tendálnak. Megismétlődik-e a 2020-as csalási mizéria? Lehet-e döntetlen az eredmény? Mit mondanak az utolsó kutatások? Választási kalauz.

Az amerikai választások hagyományosan a november első hétfőjét követő kedden zajlanak, minden páros évben. Ilyenkor egyszerre szavaznak a szövetségi, tagállami, megyei és helyi tisztségekről, a hatalom mindhárom ágában, sőt a legtöbb államban ilyenkor tartják a referendumokat is. Mivel az Egyesült Államok elnökének hivatali ideje 4 év, ezért minden második választáson erről a posztról is döntenek, a kettő közötti választásokat pedig félidősnek nevezik.

Idén az elnök mellett megválasztják a szövetségi Kongresszus alsóháza, a Képviselőház mind a 435 tagját (az ő ciklusuk 2 év), valamint a 100 fős Szenátus harmadát (6 évre). Emellett 11 államban döntenek a kormányzóról, 44 államban az állami törvényhozókról, 41 államban pedig 146 népszavazáson (ballot measure) is kinyilváníthatják a véleményüket a polgárok. Az iskolakörzeti tagoktól a megyei serifig és az elnökig rengeteg jelöltről dönthetnek a választók, az átlag amerikai 10-20 szavazólapon ikszel.

Miért épp egy novemberi kedden választanak?

Mert az 1840-es években rájöttek, hogy a korábbi évtizedek elnökválasztásain, amikor az egyes tagállamok voksolásai között hetek teltek el, a korán szavazó államok eredményei befolyásolhatják az eredményt a későn szavazó államokban, így jó lenne egy napba sűríteni az egészet. A kora november azért tűnt ideális időpontnak, mert az aratás már véget ért, de a tél még nem nehezítette meg az utazást, és volt kellő idő az új elnök következő év márciusi beiktatása előtt. A kedd pedig azért, mert a vasárnapi és szerdai vásári napok között a farmereknek volt idejük elutazni leadni voksukat a közeli városokba. Az első választás, amit így tartottak, az 1848-as volt, és bár az Egyesült Államok ma már nem agrártársadalom, a szavazás napja „így maradt”.

Hírek

Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár