Mi köze van Donald Trump és Kamala Harris szellemi-kulturális hanyatlást jelző vitájának ahhoz, hogy Orbán Viktor monolitikus hatalmi gépezetet épített Magyarországon? Az uram-bátyám világ, a kontraszelekció, a szolgalelkűség és a paternalizmus százados magyar kultúrájára, illetve a nyugati társadalmak gyengülő képessége az önszerveződésre mennyiben függenek össze? Történész vendégszerzőnk ezekről gondolkodik.

Intézményesített korrupció, a közérdeket szembeköpő rablóoligarchák, romló közszolgáltatások, társadalmi egyenlőtlenség és politikai polarizáltság – a mai Magyarországon járunk, gondolhatnánk, pedig ezt a látleletet a 2020-as Amerikáról adta a civil társadalom világhírű kutatója, Robert D. Putnam. Az a sok baj, amelyet az aggódó társadalomtudós összességében válságként észlel, hatványozottan jelenik meg hazánkban. De sajnos ebben az összehasonlításban is elég borús a nyugati világ vezető hatalmáról festett kép.

Putnam páratlanul gazdag adathalmaz elemzéséből vonja le a világos tanulságot: a közösség-központúság és az individualizmus közötti egyensúly stabilizálódása és felbomlása többször váltotta egymást az amerikai történelemben. A „mi” korszakai mindig társadalmi szolidaritást, nagyobb egyenlőséget és pártpolitikai együttműködést hoztak, az „én” korszakai kivétel nélkül önzést, vagyoni egyenlőtlenséget és ideológiai megosztottságot.

Putnam írásával egy évben jelent meg a közösségelvű Michael Sandel és a plebejus patrióta Michael Lind egy-egy könyve. Az amerikai demokrácia válságát mindketten a jóléti állam leépülésével, az esélyek növekvő egyenlőtlenségével és a társadalmat kettéosztó kulturális törésvonal mélyülésével magyarázzák.

Érdemes ezt a nézőpontot időben és térben is kiterjesztenünk, hogy a nyugati politikai folyamatokat jobban megértsük, s ebben a tágabb összefüggésben vonjunk le néhány következtetést a mai Magyarország lesújtó állapotáról.