Cikkünk után távozik a Magyarságkutatóból Borvendég Zsuzsanna

forrás: kategória:

Hétfő (május 6.) reggel jeleztük: az Orbán-kormány volt minisztere által igazgatott állami intézet munkatársa esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben, de míg Tarr Zoltán református lelkészt a Magyar Péter melletti kiállása miatt azonnal kirúgták az állami állásából, a Mi Hazánk-jelölt Borvendég Zsuzsanna gond nélkül maradhatott a Magyarságkutató Intézetnél. Kora délután Borvendég közleményben jelezte: lemond a Kásler Miklós-féle intézetben betöltött státuszáról.

Az áprilisi közvélemény-kutatási dömpingben a Medián 4, az Iránytű Intézet 5, a Závecz Research és a Republikon Intézet is 6 százalékot mért a Mi Hazánk Mozgalomnak a pártválasztók között. Vagyis e pillanatban Toroczkai László formációja az öt évvel ezelőtti eredményénél biztosan jobban áll az európai parlamenti választási versenyben (2019-ben 3,29 százalékot értek el, nem jutottak mandátumhoz), és jó eséllyel egy képviselőt küldhet Strasbourgba.

Aki nem más, mint Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa. A párt február 28-án mutatta be EP-jelöltjeit, és ugyan a lista első két helyén (ugyanúgy, mint 2019-ben) Toroczkai László és Dúró Dóra áll, ők deklarálták, hogy nem vennék fel a mandátumukat. Így lesz érdekes a harmadik helyezett Borvendég Zsuzsanna, aki nem kis meglepetésre tűnik fel politikusjelöltként.

Hírek

Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel