Bibótól Bibóig – Magyarországnak nincs elitje, pedig szükségünk lenne rá

forrás: kategória:

Bibói értelemben nincs elitünk – véli Szabó Attila, aki szerint az érdemessé válást és a tudáson, bölcsességen és jóságon alapuló kiválasztási eljárás kidolgozását már most érdemes elkezdeni. Nem a szimbolikus terekben, hanem helyben, lokálisan, civil szerveződésekben, szakmai és munkahelyi közegekben. A szerző a Társaság a Szabadságjogokért jogásza, ám most nem a TASZ véleményét fejti ki. Lányi András lapunkban megjelent, egy lehetséges ellenzéki program körvonalait megrajzoló esszéjéhez szól hozzá.

Lányi András azt a kérdést teszi fel vitaindítójában, hogy minek van értelme ebben az országban azok számára, akik nem törődnek bele a jelenkor válságába. A válasz kereséséhez érdemes lehet baloldali kritikát is olvasni. Szalai Erzsébet a Mérce.hu-n alapos elemzést ad a magyar társadalom válságáról Bibó keretrendszeréből kiindulva. Az ő következtetése alapvetően pesszimista. Úgy véli, sorsunk jobbra fordulásáért nem nagyon tudunk tenni. A helyzet azonban talán mégsem teljesen reménytelen.

Hol állunk?

Szalai Erzsébet nagyon pontosan fejti ki Bibó alapján, hogy mi a baj a magyar társadalommal: zsákutcában vagyunk. Elrontottuk a rendszerváltást és elrontottuk az elmúlt harminc évet, az elmúlt évtizedek felzabálták a humán infrastruktúránkat. Kevés olyan ember maradt ebben az országban, aki a bibói értelemben akar és tud is szabadon élni. A válságból, amelyben vagyunk, Szalai szerint hamis realisták, túlfeszült lényeglátók, túlfeszült realisták és hamis lényeglátók próbálnak bennünket kivezetni. Nem meglepő módon: sikertelenül. 

Szalai szerint azonban még ennél is nagyobb a baj, mert nemcsak az elitben vannak jelen ezek a megküzdési stratégiák, hanem a teljes társadalomban. A hamis realisták „semmiféle perspektívát nem látnak maguk előtt, így tevékenységük kimerül mindennapi életük toldozgatásában-foltozgatásában, a valódi megoldás teljes reménye nélkül – akár fel sem ismerve e reménytelenséget.” 

A túlfeszült lényeglátók érzékelik ugyan a válságot, de gondjaikat már rövid távon is képtelenek kezelni, így viharos gyorsasággal a társadalom peremére szorulnak. 

Hírek

Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi