A teljes hatalmi médiagépezet nap mint nap a Nyugat ellen hangol, melynek következményeként a magyar közvélemény tetemes része oroszpárti. Mindez olyan konfliktus tőszomszédságában, ahol az agresszort konkrét szovjet nosztalgia fűti, és ahol Sztálin kultusza újra polgárjogot nyer. Vélemény az orosz–ukrán-háború kitörésének évfordulójára.

„A közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket ’56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni. A tőlünk nyugatra lévő országokban volt az a szokás, legyen akár szó a ’68-ról vagy ’56-ról, hogy az első reakciója a Nyugatnak nem az, hogy azonnal és határozottan elítéli az agresszort, hanem mintegy megértő szimpátiával mentségeket keres a számára, hogy miért tette, amit tett. Ez rögtön össze is zavarja egyértelmű állásfoglalását, mert nem tud a lényegi tényekre összpontosítani. […] A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam […] területén katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és a szocializmus itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa.”

Ki mondta, mikor mondta?

A feladvány egy éve nehezebb lett volna, azóta több helyen idézték, hogy bizony Orbán Viktor szavai ezek. 2008 nyarán, a szárszói konferencián hangzott el (videó itt), válaszul Oroszország Grúzia elleni agressziójára.

Tekintsük ezt kiindulópontnak.