10 kulisszatitok az Egri csillagok filmről

forrás: kategória:

Az összefoglalóból az is kiderül, hogy az egyik elterjedt filmes „baki” valójában nem is történt meg. A 10 kulisszatitok az Egri csillagok filmről bejegyzés először Életforma-én jelent meg.

Íme az Egri csillagok 10 legérdekesebb kulisszatitka:
  1. Kevesen tudják, de az Egri csillagokat már 1923-ban megfilmesítették. Ez volt az utolsó magyar némafilm, ami hangos változatával ellentétben nem aratott nagy sikert.
  2. A tengerparti jeleneteket a Balatonnál és Bulgáriában, a Fekete-tenger partján rögzítették.
  3. Pilisborosjenőn építették fel az egri vár másolatát, ahol az ostromjelenetek készültek. Az építményt nem bontották el, a romjai a mai napig megtalálhatók a település határában.
  4. A török sereget a Magyar Honvédségtől kivezényelt több ezer sorkatona alakította. A távoli tömegjelenetekben azonban – a számítógépes technológia fejletlensége miatt –, kétezer felfújható lufikatonát használtak a hadsereg szemléltetésére.
  5. A vár fokáról leöntött gőzölgő szurok valójában jéghideg volt, mivel a kellékesek szárazjeget használtak, hogy a fekete műanyagmassza bugyborékoljon a forrás látszatát keltve.
  6. A forgatásra külföldről szállítottak tevéket, amelyek közül három a budapesti állatkertben lelt otthonra.
  7. A magyar mozi egyik legnagyobb hazai kasszasikere volt: összesen 18 millióan váltottak rá jegyet.
  8. A film színészei óriási népszerűségnek örvendtek: Benkő Péter és Kovács István együttesen több mint 50 ezer rajongói, illetve szerelmes levelet kapott egyetlen nyár alatt.
  9. A film külföldön is hódított: Talizmán címen több országban is látható volt.
  10. Egy időben elterjedt az a városi legenda, hogy a filmben található egy hatalmas baki. Az igazság azonban az, hogy egyetlen jelenetben sem szerepel „karórás török”. A pletyka onnan indult, hogy előkerült egy forgatási fotó, amin karórát visel az egyik statiszta, ám a forgatásra már levette a kiegészítőt.

Hírek

Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok