Úzvölgyi „keresztesháború”: tényleg nyerésre állnak a magyarok a román nacionalistákkal szemben?

forrás: kategória:

Sorra nyerik a székelyföldiek a pereket az úzvölgyi temetőfoglalás ügyében, és a külső szemlélő akár azt a következtetést is levonhatná: győzött az igazság, hamarosan helyreáll a rend. Aki azonban a 2019 tavasza előtti, magyar jellegű katonatemető gyors visszaállítására számít, alighanem csalódni fog. Romániában ugyanis hosszú az út a megnyert perekben kimondott igazság érvényesítéséig, különösen, ha politikailag érzékeny időszakról van szó. Márpedig 2024-ben négy választást is rendeznek, ahol a nagyobb pártok és a nekik köszönhetően pozícióba jutott, az ítéletek végrehajtásáért felelős hivatalnokok is fél szemmel a részint az úzvölgyi „csatából” kinőtt szélsőséges párt, az AUR szavazóira sandítanak. Könnyen lehet, hogy az ítéletekkel elégedetlen „hazafiak” hamarosan ismét a sírkertnél randalíroznak majd.

„Hát ti nem románok vagytok? Itt nem Románia van? Ti kit védtek?” – szegezték a kérdést a román felvonulók azoknak a csendőröknek, akik 2019. június 6-án az úzvölgyi katonatemető előtt próbálták elválasztani a temető előtt sorfalat álló magyar, és a temetőbe benyomulni készülő román tömeget. A nacionalista román szervezetek hívására több ezren érkeztek Úzvölgyébe a hősök napját ünnepelni, és egyben felavatni a korábban magyarnak ismert katonatemetőben törvénytelenül létesített román parcellát. A székelyföldiek úgy érezték: ha ez megtörténik, sokkal nehezebb lesz elérni az eredeti állapot visszaállítását, ezért élőlánccal próbálták óvni a temetőt. A helyszínre vezényelt csendőrök csak rövid ideig képeztek sorfalat az egymásba kapaszkodó hangosan imádkozó magyar temetővédők és a többszörös túlerőben érkező román nacionalisták közé. Utóbbiak között nagy számban voltak a futballmérkőzések lelátóiról ismert bajkeverők. Ők kerülték meg a csendőrség alakulatait, a magyarok élőláncát, bejutottak a temetőbe, majd belülről kitépték a székelykapu szárnyait, és utat nyitottak a csendőrsorfalat és a magyarok élőláncát áttörő román tömegnek.

Az egyik temetőfoglalónak arra is gondja volt, hogy a székelykapuból letépett léccel megpróbálja szétverni a kamerát az MTVA csíkszeredai operatőrének kezében, megsemmisítve ezzel a filmezett bizonyítékokat.

Hírek

Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Szíva oázis (Egyiptom: Siwa oasis-salt lake)A Szíva oázis (SIWA, Wāḥat Sīwah) az egyik legtávolabbi ilyen látványosság Egyiptom északnyugati
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló