Trump megint elnök lesz, Európának meg kell tanulnia megvédeni magát

forrás: kategória:

Donald Trumpot választották az Egyesült Államok következő elnökévé. Az önfejűségéről ismert, provokatív gesztusokra mindig kész politikus 2016 és 2020 között már megmutatta, hogy nem viseli a szívén Európa megmentését, szövetségi rendszerek helyett üzleti megközelítésű alkukban hisz. Ez pedig azt jelenti, hogy az orosz agresszió ellenére sem számíthat automatikus amerikai védelemre Európa. A második világháború utáni világrend változása felgyorsul Trump győzelmével.

Donald Trump simán megnyerte az amerikai elnökválasztást. A republikánus politikus 2016 és 2020 között egyszer már vezette Amerikát, és akkori teljesítménye erősen megosztotta a világot, de saját környezetét is. 2019-ig, a világjárvány berobbanásáig kifejezetten jól teljesített az amerikai gazdaság, és Trump elnöksége alatt kevesebb amerikai katona esett el a világ csataterein, mint a korábbi évtizedekben. Ugyanakkor az elnök kiszámíthatatlansága, impulzív döntései és az USA szövetségeseit gyakran vérig sértő kijelentései a saját embereit is annyira aggasztották, hogy többen közülük kijelentették, soha többet nem szabad megengedni, hogy Trump újra hatalomra jusson. 

Bob Woodward, a Watergate-botrányt kirobbantó újságíró három és fél könyvet írt az utóbbi években Trumpról (az utolsóban Biden kormányzásával párhuzamosan vizsgálta tevékenységét). Ezen utolsó, War című könyvének végén összeszedte, kik mondták azt, hogy az USA jövőjét alapjaiban veszélyeztetné Trump újraválasztása. A felsoroltak kivétel nélkül olyan magas rangú politikusok és katonai vezetők, akiket maga Trump nevezett ki, és akik egyébként elkötelezett republikánusok: egy külügyminiszter, a hadsereg parancsnoka, két hadügyminiszter, két nemzetbiztonsági főtanácsadó, egy elnöki kabinetfőnök és az alelnök is köztük van. Szerintük

Trump megbízhatatlan, aki mérlegelés nélkül, indulatból dönt, a szakértők véleményére nem ad, egy oldalnál hosszabb szöveget képtelen elolvasni, figyelme a legfontosabb megbeszéléseken is csapong, és szívesebben tájékozódik tévéműsorokból, mint a nemzetbiztonsági szervek jelentéseiből.

Mark Milley, aki az USA hadseregének legmagasabb rangú katonája volt Trump alatt, azt mondta, ha Trumpon múlt volna, akkor legalább kétszer atomháború tört volna ki a kormányzása alatt, Észak-Koreával, illetve Kínával is. Utóbbit állítása szerint személyesen akadályozta meg, amikor 2020 januárjában felhívta telefonon a kínai néphadsereg főparancsnokát, hogy megnyugtassa, az USA nem akar Kínára támadni. Milley attól tartott, hogy Trump az elnökségét egy háborúval akarja meghosszabbítani 2019-es választási veresége után, és a kínai elhárítás erről értesülve megelőző csapást készített elő az USA ellen.

Hírek

Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "