Sosem született még ilyen kevés magyar gyerek – ezért pukkadt ki az orbáni családpolitika

forrás: kategória:

Soha nem látott mélypontra süllyedt őszre a születések száma, különösen a fővárosban rosszak az adatok. Budapesten az év első kilenc hónapjában 19 százalékkal kevesebb gyerek jött világra, mint az előző év hasonló időszakában, és tízéves mélyponton a termékenységi mutató is. Kifulladt a kormány demográfiai programja, amely a „kevés pénz a gyerekekre, sok pénz ingatlanra” képleten alapul. Orbán Viktor ugyanis nem számolt egy fontos mutatóval. Hogy melyikkel? Cikkünkből kiderül.

A magyar kormány 2010-ben izgalmas demográfiai programba kezdett, amelynek lényege, hogy az állam nem önmagában a gyermekvállalást jutalmazza, hanem a gyerek és a munka kapcsolatát. Az akkor új családpolitika képlete nagyjából így írható le: gyerek+tartós munkaviszony=nagyobb ingatlan. A sokgyerekeseket kiemelten támogató családi adóalap-kedvezményt vezettek be, a hagyományos család- és anyasági támogatásokat azonban ortodox módon kezelték: nem szüntették meg őket, de elinflálták az értéküket. Mára ezek közül a középosztály számára a megélhetést érzékelhetően segítő ellátásként lényegében csak a gyermekgondozási díj (gyed) maradt. A gyerek kétéves koráig igényelhető támogatás maximális összegét ugyanis a minimálbér emelkedéséhez kötik, az pedig jelentősen nőtt az elmúlt években.

A kormány azért választotta ezt a támogatási modellt, mert hármas célt szeretett volna elérni:

  1. a születésszám és a termékenység növelését; 
  2. az építőiparon keresztül a gazdaság élénkítését; 
  3. mindezt – kimondatlanul – a szegények, az iskolázatlanok körében tapasztalható amúgy is magasabb termékenység fokozása nélkül, kezdetben kimondottan a középosztály megerősítése céljával. (A 2010-es évek elején a városi középosztály képezte a Fidesz szavazói törzsbázisát.)  

Vagyis nem egyszerűen a születések számát akarta növelni, hanem azon gyerekek számát, akiket a szüleik képesek eltartani.

Fokozatosan elsorvasztották ennek érdekében azokat a támogatásokat, amelyekhez nem kell előzetes munkaviszony, így a családi pótlékot, a gyermek hároméves koráig járó gyermekgondozási segélyt (gyes), de még a nagycsaládos anyáknak járó, eredetileg főállású anyasági támogatásnak szánt gyermeknevelési támogatást (gyet) is. Utóbbi azért elgondolkoztató, mert demográfiai modelljüket a (dolgozó) nagycsaládosok számának növelésével szerették volna megvalósítani. 

Hírek

Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
A csirke és a malacA hatalmasra nőtt törpemalac és a csirke mára elválaszthatatlan jóbarátokká váltak.
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár