A legkeresettebb tanári szakpárt, fizikát és matekot tanított jónevű egyházi iskolákban, de a kiégés elől egy évvel ezelőtt pályaelhagyásba menekült Nagy Dávid. Azóta verejtékes munkával: sírásóként keresi a kenyerét. A különös váltásról, a tanári felelősségről és a halállal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól is kérdeztük a harmincöt éves fiatalembert.

A tapasztalat szerint százból egy ember akarja megnézni elhunyt hozzátartozóját, és ezerből jó, ha egy, aki alkalmas arra, hogy elkísérjen egy holttestet az élők világából a holtak közé. Nagy Dávid maga sem tudta, hogy képes lesz-e erre a munkára, amelyre egy évvel ezelőtt cserélte le a tanári katedrát. Azóta sírásóként dolgozik. Jóllehet, felkavaró élmények során van túl, a döntés mégis jónak bizonyult. Azóta kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak a napjai és több időt tud a családjára fordítani.

Ő is, a felesége is mélyen vallásos nagycsaládból származik. – Hatan voltunk testvérek mi is, ők is – meséli, miközben a gödöllői temetőben sétálunk. – Édesanyám szintén fizika–matek szakos tanár, félállásban még ma is dolgozik, a felmenőim között pedig több mérnök is van – mondja, mintegy magyarázatképp, miért ment neki mindig is a matek és a fizika. Zárkózott gyerek volt, ezért érezte szükségét, hogy nyisson az emberek felé, a tanári pályát mégsem csak ezért választotta, hanem mert a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium pedagógusaitól olyan életre szóló élményeket kapott, amelyeket szeretett volna megsokszorozni. 

– Úgy éreztem, van mondanivalóm. Valamikor tizedikben szembesültem Isten teremtett és kinyilatkoztatott törvényeinek összefüggéseivel és nagyon izgalmasnak találtam, hogy azok a természeti törvények, amelyeket matekból és fizikából tanulok, ugyanarról a tőről fakadnak, mint a tízparancsolat, ami erkölcsileg meghatározza az életemet. Érdekelt, hogyan lehet ezt továbbadni – mondja Dávid, aki már kisfiúként sem hétköznapi módon látta a világot. Felkeltette az érdeklődését például a sérült testbe zárt emberek sorsa, sőt, lépéseket is tett ennek megismerése felé. Egy alkalommal, amikor táncpróbára sietett, ráköszönt egy kerekesszékben üldögélő férfira a patakparton, aztán gondolt egyet, odament hozzá és beszélgetésbe elegyedtek. Az ismeretségből barátság lett, amely azóta sem szakadt meg. A súlyos oxigénhiánnyal született, kerekesszékhez kötött férfit Dávid szabadidejében most is segíti.