Új korszakához érkezett a Műegyetem. Az ország egyik legnagyobb presztízsű állami felsőoktatási intézményét a fenntartó oly’ mértékben éheztette ki, hogy az jó eséllyel maga indítja el csatlakozását az alapítványi egyetemek köréhez. Hogyan jutott el idáig a BME, mi az igazság a finanszírozását illetően, mely alapítványi egyetemek pályáznak a helyére, kik és milyen titkos küldetéssel vezették a modellváltás felé az intézményt és hogyan próbálták meg befolyásolni kormányzati körökből a rektorválasztást? Teljes háttér.

SOS – villogták az éjszakában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) E épületének ablakai májusban, jelezvén: az intézmény tavalyi, 19 milliárdos költségvetése idén már nem lesz elegendő a működésre. Vannak azonban, akik azt állítják, szó sincs süllyedő hajóról, az egyetem anyagi helyzete stabil. Nem ez az egyetlen ellentmondás a BME körül. Míg Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár (aki korábban maga is elismerte a felsőoktatási dolgozók béremelési igényének jogosságát) március 10-én arról beszélt a parlamentben, hogy az ELTE és a BME dolgozóinak bérszintje milyen elképesztően magas és „tényadatként” említette, hogy e két helyen a docensi bérszint nyolcszázezer forint, az egyetemi tanároké pedig 1,2 millió, az állami egyetemek oktatói két-háromszázezres kifizetésekről szóló bérpapírjaikat lobogtatva tüntettek a minisztérium előtt.

Ellentmondásos anyagi helyzet

Bár a BME valós anyagi helyzetére nincs rálátásunk, az, hogy a közelmúltban lezajlott rektorválasztás eredményeként

a Műegyetem történetében először nyíltan modellváltáspárti vezetőnek szavazott bizalmat a 28 tagból álló szenátus,

azt látszik igazolni, hogy az intézményben anyagi szempontból valóban tarthatatlanná válhatott a helyzet és az alapítványivá válástól a kezdetektől mereven elzárkózó egyetemen ez fordíthatta meg a közhangulatot. Ha egyáltalán megfordította. A szavazótestület döntése ugyanis nem feltétlenül tükrözi az egyetem polgárságának és munkatársainak álláspontját az ügyben.