Orbán beveszi Brüsszelt – csak nem úgy

forrás: kategória:

Egy elszigetelt, mindenkivel vitázó kormány mától az EU elnöke. Igen, a magyar. A feladatok itt jórészt technikai jellegűek, ám a versenyképesség erősítése lenne a magyar program fő motívuma. Csakhogy addig nem lehet nagyot álmodni, amíg vitatjuk, hogy az EU egyáltalán mit tehet meg. Ezt pedig a magyar kormány vitatja ugyan a leghangosabban – de egyáltalán nem csak ő. Egy identitásában bizonytalankodó hatalom nehezen versenyezhet a kínai totális állam erejével és Amerika végtelen hitelkeretével. 

Július elsejétől fél évig Magyarország kormánya vezeti az Európai Unió Tanácsának üléseit, azaz megkezdődik a magyar elnökség. 

Az előző Európai Parlament tavaly nyáron nagy többséggel elfogadott egy határozatot, amiben felszólította a Tanácsot, hogy ne engedje a magyar kormányt ebbe a fontos pozícióba kerülni, és az EP-s szavazás előtt a német kormány EU-ügyi államtitkára is így beszélt: „kételkedem abban, hogy Magyarország képes lehet egy sikeres elnökséget végigvinni”. 

Ezek a tavalyi nyilatkozatok nem gördítettek akadályt az elé, hogy hétfőtől a miniszterek, államtitkárok és diplomaták üléseit a magyar résztvevők vezessék. Ahogy egy szomszédos tagállam egyik diplomatája lapunknak fogalmazott: „Igazából senki sem aggódik komolyan a magyar elnökség miatt, ez alapvetően technikai szerep. Az elnök nem tud döntéseket kikényszeríteni, legfeljebb késleltethet néhányat a napirend variálásával. Ez pedig önmagában nem katasztrófa, januártól jön a következő elnökség, és akkor majd szavazásra bocsátják a kérdést.” 

Bóka János magyar EU-ügyi miniszter konstruktív együttműködést ígért mindenkivel, a hivatalos budapesti nyilatkozatok szerint nem készül balhékra, provokációkra a magyar kormány. Ráadásul, ahogy arról a tavaly az elnökségi készülődésről szóló cikkünkben is írtunk, nincs túl sűrű jogalkotási programja ennek a félévnek: mire rendesen dolgozni kezd az új parlament, és mire működni kezd az új Bizottság is, alig marad két hónap az érdemi munkára, és annak a végét is elveszi majd a karácsonyi szünet.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.