Ők vitték a pápához a hajléktalanokat

forrás: kategória:

A Sant’Egidio közösséget, amely az őskeresztények lelkületével hétről hétre hajléktalanokat látogat, szegényeket, menekülteket segít Budapesten, Pécsen és Monoron, korábban a Válasz Online hasábjain is bemutattuk. A közösség tagjai szombaton találkozhattak a pápával, s most lapunknak számolnak be az élményről.

„Aki nem szereti testvérét, akit lát, az nem szereti az istent sem, akit nem lát” – mondta Ferenc pápa budapesti látogatásának második napján, a szegényekkel, hajléktalanokkal teli Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a Rózsák terén. A puritánságáról híres Bergoglio, letudva a protokolláris találkozókat, a második napot azok között töltötte, akiknek a sorsát a leginkább a szívén viseli. Így történhetett, hogy a szegényeket gyámolító Sant’Egidio közösség magyar tagjai is válthattak néhány szót a Szentatyával.

Szőke Péter személyesen számolt be a Szentatyának a római alapítású társaság magyarországi tagjainak a három „p” (pregere – imádság, poveri – barátság a szegények iránt, pace – béke) jegyében végzett munkájáról. A hazai csoport alapítója családja körében beszélt a pápával, akinek a holokausztot túlélő Fahidi Éva könyvét és egy Sztehlo Gábor embermentő munkásságáról szóló kötetet nyújtott át, egy ukrán menekült gyerekek által készített kép kíséretében. Arról, hogy mi a jelentősége egy ilyen találkozásnak, legyen mégoly rövid, Szőke Péter elmondta: 

– A pápa nem csak egy intézmény számunkra. Katolikusként az ember tényleges érzelmi közösségben van vele, ez pedig túlmutat annak jelentőségén, hogy mit mond nekünk, mit mondunk mi neki. Egy nagyon idős emberről van szó, aki atyai érzéssel viseltetik a világ népei iránt. Gondoljunk arra, hogy milyen sok helyre várják, milyen sok elvárás fogalmazódik meg irányában. Szüksége van olyan találkozásokra is, amikor nem várnak tőle semmit, csak a szeretetükről biztosítják őt az emberek.

Hírek

Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball