Nincs kegyelem, a NER-nagyhal megeszi a kicsit: a Mészáros-körhöz került a Valton

forrás: kategória:

Újabb „Lajos-ügy” a Fideszben? Egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került a Fidesz és az állam gigarendezvényeit biztosító Valton-Sec Zrt. meghatározó többsége – tudta meg a Válasz Online. Az üzlet nem csak azért pikáns, mert a Gyurcsány-éra egyik vagyonmenedzserének közreműködésével jött létre. Hanem azért is, mert az eddigi főtulajdonos Varga Lajosnak alig maradt néhány részvénye a cégcsoportban, sőt az eddig a portfóliójába tartozó luxusjármű-bérbeadó, ingatlan- és vendéglátóipari érdekeltségeket ugyancsak átadta az „újaknak”. Pedig ő és a miniszterelnök vejének bizalmi emberei együtt vitték például az állam szinte kizárólagos cateringpartnerét, a Puskás Arénát is kiszolgáló RaMpART Gasztronómia Kft.-t. Mostantól tehát erre az óriásvállalatra sem illik a Tiborcz–Varga-billog, helyette a Tiborcz- és a Mészáros-kör közös befolyását kell hangsúlyoznunk. És általában is e két vezetéknév körül kezd koncentrálódni a teljes NER-felépítmény.

Mielőtt ráfordulnánk a cikkünk címét és felvezetőjét igazoló tényekre, megrajzoljuk a kontextust. Mivel a nagy infrastrukturális fejlesztések hét bő esztendeje után Lázár János miniszteriális feladata lett a beruházásstop, nyilvánvaló, hogy az építési projektekre berendezkedett gazdasági felsőelitnek kezdenie kell magával valamit. Először tavaly nyári háttérbeszélgetéseinken hallottunk arról, hogy Mészáros Lőrinc köreiből megüzenték a többi „kapacitásgazdának” – például a Paár Attila-féle WHB-csoportjának és Szeivolt István Épkar Zrt.-jének –, hogy mostantól ne számítsanak túl sok új állami munkára. Maga a felcsúti lobbikör is kevesebb központi építőipari megrendelést vizionál magának (miközben persze a 35 éves autópályakoncesszió nyerteseként stabil jövőképe lehet), ezért igyekszik elmozdulni olyan iparágak felé, amelyekben ugyancsak tetemes kormányzati pénz „ég el”, de eddig inkább a NER másodvonalának kezében voltak. Ilyen lehet például a biztonságipar, a rendezvényszervezés és a vendéglátás. 

Hírek

Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca