Ukrajnában szinte rocksztárnak számít Szerhij Zsadan költő, akinek Hotel Harkiv című kötete most jelent meg magyarul a Jelenkor Kiadónál. A sokáig orosznyelvű Kelet-Ukrajnából származó, ám egyetemista kora óta tüntetően ukránul író költő szürreális-melankolikus költeményei röntgenfelvételnél élesebben mutatják be egy nemzet születését, s a háború szorongató elmondhatatlanságáról pedig már azelőtt tanúskodtak, hogy tavaly februárban megindultak volna az orosz páncéloshadosztályok. Recenzió.

Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv központjában, a húszas években épített „Szlovo” (szó) szövetkezeti házban lakott a Szovjetunió kezdeti időszakában az ukrán kulturális elit színe-java. Írók, költők, színházi emberek, akik egyszerre hittek az új világban és abban, hogy saját nyelvükön építhetik azt. Ám ami kezdetben a kommunizmus értelmiséget megbecsülő gesztusának tűnt, idővel halálos csapdává változott: a harmincas években a sztálini titkosrendőrség egymás után hurcolta el a házból a nemrég még ajnározott művészeket. Miután ukrán falusiak milliói haltak éhen a sztálini parasztellenes politika miatt, a moszkvai birodalmi központ az ukrán kultúrát is el akarta törölni. Az 1936-1938-as nagy tisztogatások idején 223 írót tartóztattak le, jelentős részüket a Szlovo-házból hurcolták el. Míg 1930-ban 259 ukrán írónak jelent meg könyve, 1938-ra csak 36-an maradtak – a többieket kivégezték, száműzték, elmenekültek vagy öngyilkosok lettek.