Vasárnap Spanyolországban előrehozott választásokat tartanak, amit a kormányzó koalíció az EU legalacsonyabb inflációs mutatója és egy sor klasszikus baloldali intézkedés mellett is jó eséllyel elveszít. De hogyan lehetséges ez? Az alábbiakban erre is keresi a válaszokat vendégszerzőnk, Bódi Mátyás. A Választási földrajz – Electoral geography szerkesztője bemutatja a főbb törésvonalakat is, amelyek szétszabdalják a spanyol társadalmat – és amelyek a legtöbb esetben teljesen ismeretlenek a magyar közvélemény előtt. Háttér.

A május 28-i spanyol helyhatósági választásokon számos szimbolikus és talán meglepetésszerű győzelmet is ünnepelhetett az ellenzék vezető erejének számító jobbközép Néppárt (Partido Popular – PP). A baloldal egyik hagyományos erősségének számító Andalúzia tartomány szívében, Sevillában is elhódították a városháza kulcsait, ahogyan tették azt Madridban, Valenciában, Murciában, Palma de Mallorcában és még egy sor fontos nagyvárosban. A Néppárt országos szinten több mint 3 ezer új önkormányzati képviselői mandátummal tudta szélesíteni befolyását a helyi politikában, miközben a radikális jobboldali Vox valósággal megduplázta ezt a mutatóját – igaz, ők alacsony bázisról indultak. Másnap az ország szocialista miniszterelnöke, Pedro Sánchez mindenkit meglepve előrehozott választások kiírásáról tájékoztatta az ország társadalmát, melynek időpontjaként a spanyol nyár kellős közepét, július 23-át jelölte meg. A döntés már csak azért is különös, mert az idei év végén mindenképpen parlamenti választásokat kellett volna tartani, így ezt a fajta előremenekülést azóta is sokféleképpen értelmezik.