L. Simon László kirúgása: ez már orosz szint

forrás: kategória:

A Nemzeti Múzeum főigazgatójának menesztése üzenet mindenkinek: az önérzetet és az autonómiát a hatalom nem viseli el senkitől. Még a fideszesektől sem: ebben a szisztémában lassan kizárólag csinovnyikoknak terem babér.

Ma délelőtt szakmai nap volt a Nemzeti Múzeumban. Három kerekasztal-beszélgetésen tárgyaltak múzeumügyi kérdéseket a Pollack Mihály tervezte épület gyönyörű dísztermében. A vendégek és a közönség egyaránt főként szakemberekből, intézményvezetőkből állt. A programot L. Simon László főigazgató nyitotta meg, utána Závogyán Magdolna kulturális államtitkár szólt pár szót, méltatta a Nemzeti Múzeumot, amiért küldetésének megfelelően fórumot teremt a magyar múzeumi világnak. Normális nap egy normális európai országban.

Újságíróként az első beszélgetést moderáltam – múzeumok és fenntarthatóság –, amelyben L. Simon is részt vett volna. Éppen kezdtük a beszélgetést fél 11 körül, amikor a szervező kolléga odasúgta, hogy a főigazgató nem tud részt venni a beszélgetésben. L. Simon elhagyta a termet, öt perccel később Závogyán Magdolna is csendben távozott. A pódiumra a főigazgató-helyettes ült fel, de nemsokára ő is kiment.

A beszélgetést megtartottuk, és utána a helyemre visszaülve láttam a hírt a telefonomon: L. Simon László már nem főigazgató. Csák János kulturális miniszter kirúgta, mert „olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

A Nemzeti Múzeum főigazgatóját, az egyik legfontosabb magyar kulturális intézmény vezetőjét látszólag azért rúgták ki statáriális módon, mert az intézmény otthont adott egy sajtófotó-kiállításnak, ahol látni lehetett néhány transzvesztitákat ábrázoló fényképet. Az ilyen ügyekre specializálódott Dúró Dóra nyomban feljelentette a múzeumot, mivel a gyermekvédelminek titulált törvény értelmében 18 éven aluliak számára nem adhattak volna el jegyet olyan tárlatra, ahol megjelenik a homoszexualitás. Mint közismert, a törvény nem a homoszexualitás propagálását tiltja, hanem a megjelenítését, vagyis

elvileg szigorúbb még a hírhedt putyini propagandatörvénynél is, betartatása azonban szelektív, eddig főként könyvterjesztőket büntettek meg miatta.

Előző klubestünkön pont a 12 millió forintra megbüntetett Líra kreatív igazgatója, Nyáry Krisztián vitatkozott a pódiumon L. Simon Lászlóval kultúrpolitikáról. L. Simon akkor lényegtelennek tartotta Dúró akcióját, ma már azonban nyilván ő is tudja, hogy a legkevésbé sem az. A törvény szövegének ugyanis Dúró értelmezése felel meg, sőt, a kiállítást a Kálvin téri református templom közelsége miatt meg sem lehetett volna a múzeumban tartani.

Hírek

Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Hó lepte el TüringiátA téli sportok szerelmesei minden bizonnyal örülnek, hogy komoly mennyiségű hó hullott Türingiáb
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Eddig sosem látott képek PutyinrólVlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952 október 7.-én látta meg a napvilágot mégpedig Szentpétervár
Győzikét bedrogozva a szőnyegen találta meg a családjaGáspár Győző a fidesz egyik kampányarca és a felesége, Bea asszony a Palikék világa by Manna vid
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe