„Ha jó ügyhöz kell pénzt szerezni, nincsenek gátlásaim” – Mikulás Ferenc 53 év után leköszönt a Kecskemétfilm éléről

forrás: kategória:

Mikulás Ferenc producerként olyan kultikus alkotások megszületésénél bábáskodott, mint a Magyar népmesék, a Vízipók-Csodapók, a Leo és Fred, a Mátyás király meséi vagy a közelmúltban elkészült Toldi. A Kecskemétfilm alapító ügyvezetője 53 év után köszönt le június elején, de nemcsak erről mesélt a Válasz Online-nak. Ötvenhatos múltjáról, a rendszerváltáshoz fűzött reményeinek elvesztéséről és arról is, miért vállalta fel a nemzeti animáció ügyét annak ellenére is, hogy ma a magyar animációs szakma egy teljes évre kap annyi támogatást, amennyit az állam egyetlen egész estés játékfilmre költ. Nagyinterjú.

– Mikor és kinek adta át a Kecskemétfilm igazgatását?

– Június elsejétől Bán János, a helyi Petőfi Népe egykori újságírója az új ügyvezető, aki egy időben az M5 vezetője volt, majd az NKA Összművészeti Programok Kollégiumában a kuratórium elnökeként segítette az Árpád-házi szentekről szóló sorozatunk elkészültét. Régóta ismerem, némi közöm ahhoz is van, hogy író lett, hiszen amikor középiskolás korában először bejött a stúdióba, hogy megmutassa a képregényeit, én tanácsoltam neki, hogy inkább mással foglalkozzon.

– Nyolcvannégy éves. Érthető, ha nyugdíjas életre készül.

– Nem egészen. Továbbra is maradok a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) élén fesztiváligazgatóként, emellett azon dolgozom, hogy megvalósuljon végre Kecskeméten a Magyar Animáció Háza, amire tíz éves előkészítő munka után a napokban kaptunk ígéretet a városvezetéstől. A Neumann János Egyetemen Animációs Tudásközpontjának vezetőjeként pedig az animációs képzés beindításán munkálkodom, tudniillik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Metropol Egyetemen csak animációs rendező és tervező képzés folyik, sehol nem képeznek animátorokat. Holott a mi szakmánkban ez a legfontosabb munkakör, olyan, mint a játékfilmeseknél a színész. Ténylegesen is hasonló ehhez, hiszen egy jó animátornak a biztos rajzkészség mellett színészi adottságokkal is rendelkeznie kell. Bele kell bújnia a rajzolt figura bőrébe ahhoz, hogy hitelesen tudja ábrázolni. 

– Nem csak a képzés akadozik, mintha a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem ismerte volna fel a magyar animációban rejlő lehetőségeket…

– Ez így van. Az animációs alkotók rendkívül igazságtalan és méltatlan helyzetben vannak Magyarországon a játékfilmesekhez viszonyítva, akik állami támogatásból állami filmstúdiók igénybevételével dolgozhatnak.

A rendszerváltás óta egyetlen kulturális kormányzat sem hozott létre rajzfilmgyárat.

Hírek

Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven