Fejlesztésekben látja a választ a betonspecialista (x)

forrás: kategória:

Jóllehet a februári kereslet talán optimizmusra adna okot, ám március elején mégis 23,5%-kal alacsonyabb az építőipar idei rendelésállománya a tavalyihoz képest – olvasható az ÉVOSZ közleményében. 2024-ben sok más piacbefolyásoló tényező mellett várhatóan a foglalkoztatotti létszám is tovább fog csökkenni az ágazatban.

És hogyan alakulnak az építőanyag-gyártók tervei?

Nem könnyű év előtt áll ismét a szakma.  Az ÉVOSZ rendszeresen publikált jelentéseiből következtethető, hogy minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenni fog. Ezt a piaci szereplők egybehangzó véleménye is alátámasztja. A gyártók körében nem ritka, hogy 2024-ben a termelés csökkenésével is számolnak, amelyet a jelenlegi rendelésállomány már most indokol. Várhatóan a magánerős építkezések igénye idén nem lesz képes a kevesebb állami és önkormányzati megrendelést ellensúlyozni. A visszaeső lakásépítési kedv, a lecsökkent támogatási lehetőségek több termékkategóriában is feltehetőleg komolyabb kereslet visszaesést idézhetnek elő. Ezt a tendenciát a kivezetett 3+3 millió forintos felújítási támogatás sem tudja már ellensúlyozni, az Otthonfelújítási Program pótlását az ÉVOSZ és a piaci szereplők sora is szorgalmazza.

A helyzet nem érte váratlanul a felelősen gondolkodó gyártókat, amelyek különböző módokon reagálnak arra. Vannak cégek, akik az előre menekülés lehetőségét a fejlesztésben látják, mások a termékportfólió szélesítése, diverzifikálása vagy éppen az egyes célcsoportokra való erősebb fókusszal igyekeznek áthidalni a nehézségeket.

Nem a jövő, hanem a ma technológiája

A fejlesztés mellett tette le a voksát a Leier Hungária Kft., a piac egy meghatározó, magyar tulajdonú építőanyag gyártó vállalata. Az ügyvezető azokat a beruházásokat említi, amelyeket a cég az elmúlt két évben több milliárd forint értékben valósított meg. Arra kerestük a választ, hogy vajon miért éri meg a visszaeső piacon a kapacitásbővítésre költött pénz? „A válasz röviden, hogy a befektetett tőke nem csak kapacitást növelt, de gyártási hatékonyságot, energiatakarékosságot, kisebb ökológiai lábnyomot eredményező terméket. És még egy nagyon fontos tényező: a fejlesztések egy részének fontos célja, hogy kevesebb élőmunkát igénylő gyors építést tesz lehetővé – ez a Leier válasza az elmúlt évek trendjeire, amelynek gyakorlati megvalósításán már évek óta dolgozik.” – mondta el Komlós Andor, a cég ügyvezetője arra kérdésre, milyen intézkedésekkel igyekeznek a várhatóan visszaeső keresletre és továbbra sem enyhülő munkaerőhiányra reagálni. – „Hetente érkeznek a családi házak, társasházak, vagy éppen ipari beruházások, autógyárak, de akár mezőgazdasági üzemek építésében veszt vevő kivitelező brigádok a Leier győri üzeme mellett működő, elméleti és gyakorlati részből álló képzések helyszínére. Itt megtanulhatják az egyre bővülő választékban rendelkezésre álló előregyártott vasbeton szerkezetek beépítésének fogásait. Már sokan tudják: ez nem a jövő, hanem a ma építési technológiája.”

Hírek

Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg