„Ezek már az oktatás gyászmenetei” – keresztény pedagógus-szakszervezet alakult

forrás: kategória:

A vasárnap rendezett második Tanárballagáson mutatkozott be az újjáalakult Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetsége. A Móricz Zsigmond körtérről induló menetben nem csak egyházi iskolák tanárai vonultak, hiszen ha van is eltérés intézményeik támogatottságában, a sorsuk, céljaik közösek. Arról, hogy pontosan melyek ezek, a megifjodott szakszervezet motorjait, Lakatos Mátét, Mikesy Andrást és Kakucs Katalint kérdeztük.

A hívő pedagógusokat képviselő szakszervezet 1994-ben alakult, ám amióta tagjai nyugdíjba mentek, lényegében megszűnt minden aktivitása. A szervezet jogutódjaként új életre kelt Küldetés új logóval, megújult lendülettel veti bele magát a mára szinte teljesen presztízsét vesztett pedagógus pálya megmentésébe, Lakatos Máté elnökletével. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelemtanára tavaly ilyenkor még magánemberként állt a Tanárballagás szervezői csapatában. Most két társával, Kakucs Katalinnal és Mikesy Andrással megpróbálnak új életet lehelni a keresztény szakszervezetbe, bízva abban, hogy építő, szakmai alapokon álló kritikájuk eléri a kormány és az oktatásirányítás ingerküszöbét és végre megolvasztja a pedagógustársadalom és az állam között befagyott kommunikációt.

A tél második napján, metsző, hideg szélben a budapesti Móricz Zsigmond téren gyülekeztek a Tanárballagás 2.0-ra a keresztény pedagógusok és a velük szimpatizálók. Az első hasonló eseményt, amelyen arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a közoktatás helyzete tarthatatlanná vált, még magánemberként szervezték Lakatos Mátéék. Az elmúlt egy évben nem történt pozitív változás, ezért döntöttek úgy, hogy az évfordulón szerveznek egy emlékeztető eseményt. A részletekről a három vezető beszélt nekünk.

Hírek

Casper az albínó delfinNem mindennapi látványosság szemtanúi lehettek annak a hajónak a legénysége, akik Kalifornia par
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Amikor a maci visszanyalMedvék nyelvet nyújtanak egymásra, no nem azért amiért elsőre gondolnánk és emberi tulajdonságok
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Kivándorlás, elvándorlás„Magyarország a legjobb hely Európában, nem érdemes innen elmenni. Innen csak rosszabb helyre lehet menni” 
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.