Ez a választás a magyar baloldal végét hozhatja el

forrás: kategória:

Bár a Fidesz azt állítja, hogy a jövő vasárnapi választás tétje az, kitör-e a harmadik világháború, ha kicsit komolyabban belegondolunk, akkor az múlik rajta: marad-e érdemi baloldali erő a magyar belpolitikában. Ebből következhet a második kérdés, hogy lehet-e jobbközép kihívója legközelebb a Fidesznek. Amely tehát (atom)háborúra hivatkozik, valójában azonban Magyar Péter miatt mozgósít ekkorát.

Jövő hétre megtörténhet Magyarországon is, ami 2015-ben Lengyelországban már valósággá vált: ott akkor egy időre teljesen eltűnt a baloldal. Abban az évben ugyanis csak a jobboldal különböző árnyalatait képviselő pártok jutottak be a varsói parlamentbe. 

Amennyiben a DK-MSZP-P az EP-választáson 10 százalék alatt végezne – ahogy az a közvélemény-kutatások egy része szerint megeshet –, ez lényegében azt jelezné, hogy nem maradt érdemi támogatottsága a baloldalnak Magyarországon. A rendszerváltás óta tartó fontos fejezet záródna le a magyar politika történetében: teljesen eljelentéktelenedne az MSZMP utódpártjaiból sarjadt magyar baloldal, és ha lesz helyette másik, akkor az már közvetetten sem kapcsolódna a Kádár-korszakhoz. 

Az MSZP-t már évek óta az 5 százalékos küszöb alá mérik, a legutóbbi EP-választáson éppen csak sikerült ezt megugrania, és idén nincs esélye, hogy a DK-val közös listájáról képviselőt küldhessen Brüsszelbe. Politikai túlélésének a záloga már most is csak néhány polgármestere (II. kerület, Zugló, Kispest, XIII. kerület, Szombathely), akikre tekintettel részesei lehettek az idei jelöltállítási alkudozásnak. 

Az MSZP-ből kivált DK-ról tavaszig úgy tűnt, hogy továbbra is a legerősebb ellenzéki pártnak nevezheti magát, ráadásul a 2022-es összefogás másik hat pártja közül négynek (Jobbik, LMP, MSZP, P) esélye sem volt az 5 százalék elérésére. Abban bízhattak Gyurcsányék, hogy az EP-választás után már csak a náluk gyengébb Momentummal kell majd alkudozniuk a közös induláson. Még csak 20 százalékot sem kellett volna ehhez elérnie a DK-nak, és be lehetett volna biztosítani, hogy következő éveket még annál is jobban az Orbán–Gyurcsány örök háború újabb és újabb ütközeteinek éljük meg, mint amennyire eddig is megélhettük. 

Ehhez képest megjelent Magyar Péter, aztán vele a Tisza Párt, és a status quo betonba öntésének lehetősége elmúlni látszik. 

Ha a Tisza 30 százalékot kapna, amire a mérések szerint van esély, az a legjobb eredmény volna, amit egyedül induló párt el tudott érni  a Fidesz ellenében a 2009-es EP-választás óta, tehát 15 éve. Egy ilyen eredmény megalapozná, hogy a következő parlamenti választásra a Tisza legyen az ellenzék domináns pártja. Ez teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában. 

Hírek

Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Az ukrán háború képei.Immáron 13. napja tart az orosz-ukrán háború.
Boldog Istvánt csak a valóság zavarjaBoldog István volt fideszes országgyűlési képviselő szerint "
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón