Exkluzív: Balog Zoltán különös utazásai Novák Katalinnal

forrás: kategória:

Ha nincs ősbizalom Novák Katalin és Balog Zoltán között, illetve nem cselekszik irracionálisan mindkét fél a kegyelmi ügyben, akkor ma nem lenne sehol a Tisza Párt, a Fidesz pedig alighanem 50-60 százalék között diadalmaskodott volna az EP-választáson. Ez persze a politikai következmények világa. Egy református értelmiségi csapat – Mogyorósi András korábbi Károli-dékán vezetésével – viszont a gyökerek felől közelített: közérdekűadat-igénylések segítségével próbálta megragadni a volt államfő és a püspök kapcsolatának intenzitását, a K. Endre-történet alapvető okát. A Balog Zoltán miniszteri kiküldetéseiről szóló adatokat velük együtt elemeztük végig, és kiderült: a volt tárcavezető 2012 és 2014 között időarányosan 2,5-szer annyit utazott külföldre Novák Katalinnal – akár kettesben –, mint a következő kabinetfőnökével. 2014 és 2018 között a már államtitkár Novákkal pedig többször ruccant el, mint az összes többi Emmi-államtitkárral együttvéve a hatéves miniszteri időszakában. Eredményeinkhez Balog is hozzátette a maga szempontjait.

„Mitől lesz valami médiaszenzáció? Van benne politikai botrány, szex, leváltott miniszter, abuzált gyerek, celebek válópere… mi kell még? Pletyka a püspök és a köztársasági elnök titkos viszonyáról? A színpadot nem Magyar Péter rendezte be, hanem a kegyelmi ügy, ő viszont kivételes éleslátással és bátorsággal ismerte fel az alkalmas pillanatot, amikor a Fideszből váratlanul kibeszélő miniszterférj odaállhat a mikrofonokkal körülvett, bevilágított porond közepére, hogy mindenki rá figyeljen” – mondta a Válasz Online-nak Lányi András író, filozófus, amikor arról kérdeztük, mi alapozta meg a Tisza Párt közel 30 százalékos európai parlamenti választási sikerét. 

Hírek

Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Meghackelte a Kutyapárt az M1 (köztévén) évente járó 5 percetA Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hozta a szokásos formáját és abszurd módon mutatta be közpénz
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Leggyorsabb hal a világonA világon a leggyorsabban úszó halnak a kékes fekete hátú nyársorrú halat vagy más néven