Évszázados hagyományt rúgott föl Orbán Viktor – orosz rém a magyar történelemben
„Meggyőződésem, hogy a közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat 1956 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség” – Orbán Viktor 2008-as kijelentése nem pusztán helyes, de mára, az ukrajnai háborúra sajnos elfelejtett erkölcsi alapállás. Egyben a magyar külpolitikai gondolkodás egyik legállandóbb hagyománya. Wesselényi Miklóstól Deák Ferencen és Tisza Istvánon át Antall Józsefig a legtöbb magyar államférfi világosan látta az orosz nagyhatalmi politika veszélyeit. Történelmi tabló november 4-én, a magyar forradalmat leverő szovjet támadás 66. évfordulóján.

A hatvanhat évvel ezelőtt, 1956. november negyedikén az alvó Budapestre törő orosz tankok nem pusztán az ötvenhatos forradalmat tiporták el. Csörömpölésük közel kétszáz év magyar történelmének egyik legjellemzőbb zaja volt: a tágabb térségünket és az országot egyaránt fenyegető orosz imperializmus jelképe. A reformkor óta ugyanis a magyar politikai elit meghatározó része az ország biztonságát fenyegető tényezőként tekintett az orosz/szovjet hatalomra. (A kommunista diktatúra időszaka természetesen kivétel e főszabály alól.)
A reformkortól a dualizmuson át a rendszerváltásig és egészen a 2010-es évekig a magyar külpolitikai gondolkodás egyik legfontosabb eleme volt a cári Oroszországgal, a Szovjetunióval vagy annak széthullása után létrejött „demokratikus” Oroszországgal kapcsolatos gyanakvás vagy legalábbis óvatosság.
Mint a mai évforduló is mutatja, joggal: száz éven belül két magyar forradalmat is orosz csapatok vertek le, az 1848-49-eset részben, az 1956-ost egészen.
Ezért is nehezen érthető, hogy az Oroszország által indított ukrajnai háború megítélése miért okoz ilyen orientációs zavart a magyar kormányzatban és a magyar társadalom jelentős részében.