A héten sorozatos magas szintű találkozókkal próbálja enyhíteni a francia és a német kormány a közöttük kialakult feszültséget. Az ukrajnai háború ugyanis fellobbantotta az EU két vezető tagállama közötti feszültséget: geopolitikai, védelmi és energetikai kérdésekben is gyökeresen eltérően gondolkoznak a felek. Nyár végén prágai beszédében Olaf Scholz német kancellár új EU-politikát hirdetett meg, amelynek megvalósulása esetén Franciaországnak jelentősen csökkenne a befolyása, miközben Kelet-Közép-Európa szerepe felértékelődik. Háttér.

„Találkozzunk január 22-én!” – ezzel a vidám felszólítással búcsúzott hétfőn a sajtótól Catherine Colonna francia külügyminiszter, miután német kollégájával, Annalena Baerbockkal tárgyalt Párizsban.

A politikus nem kéthónapos téli szünetét, hanem az Elysée-szerződés aláírásának nagyszabású megünneplését jelentette be. Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság ugyanis 1963. január 22-én kötötte meg azt a keretszerződést, amely nem pusztán a 90 év alatt egymással három véres konfliktust (1870-71, első és második világháború) vívó két európai nagyhatalom végleges kibékülését jelentette. Charles de Gaulle és Konrad Adenauer közösen esztergálták azt a tengelyt, amely mindmáig az Európai Unió legfontosabb alkatrésze. Nem csoda hát, ha kedden a német gazdasági miniszter Robert Habeck látogatott Párizsba, pénteken pedig Elisabeth Borne francia miniszterelnök vizitál Berlinben német kollégájánál, Olaf Scholznál.

Jogos kérdés: ugyan miért érdekes a két nagyhatalom intenzív diplomáciai tangója? Nos, a válasz a klasszikus-vicces sajtómeghatározás („Hír az, amit valaki el akar titkolni; minden más csak hirdetés”) politikai megfelelője.

A baráti találkozókban, hátba veregetésekben és ünnepélyes nyilatkozatokban az az érdekes, amit leplezni igyekeznek: a Németország és Franciaország közötti tartós feszültséget.