Az elmúlt hatvan év showbizniszének legemberfelettibb teljesítménye, amit a ma 80 éves Mick Jagger magáénak tudhat. Mi a máig tartó siker titka? Egyáltalán: ki ez az ember? A hetvenes években nem sokan tippeltek volna rá, hogy 2023-ban nem nekrológban kell majd körüljárni ezeket a kérdéseket. Szerencsére nem abban kell. A Jagger-sztorinak ráadásul még mindig nincs vége – még akkor sem, ha a Rolling Stones társadalmi hatása ma már történelmi távlatban is értelmezhető.

„De hát ez hamis!” – a döbbenet talán hangosan is kimondatta velem a mondatot. Első találkozásom volt ez Mick Jagger hangjával. Az első tudatos, legalábbis. Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, néhány hónapig abban az évben jártam egy remek gitártanárhoz – ő másolta át nekem Hendrix első lemezét és a Rolling Stones Get Yer Ya Ya’s Out című koncertfelvételének nagy részét ugyanannak a 90 perces kazettának A és B oldalára. Nem sokkal korábban a Képregényes rocktörténet című könyvben láttam ezt a nagyszájú figurát, meg olvastam a Stonesról. Az imidzs nagyon tetszett. Biztos akkor a zenéjük is jó – gondoltam. Ezért kértem meg a macskahúgyszagú Nefelejcs utcai albérletben lakó és tanító zenészt, hogy tőlük is legyen valami a kazin. Otthon, amikor betettem, gyorsan ki is vettem a lejátszóból. Nem tetszett.

Hendrix igen. Ő sem volt egy Pavarotti, de gitározásában, a dalok harmóniáiban és szerkezetében, triójának játékában volt valami földöntúli. Ha tetszik, isteni. A született zseni ereje ütött át a kismagnó hangszóróin – a másolt kazetta lassan, de biztosan nyúlni kezdő szalagjának közvetítésével is.

Így aztán eltettem a kazit indulás előtt, amikor öcsémmel – nyári szünet lett – szokás szerint Apcra lettünk kihelyezve, nagymamánkhoz. Hetekre. Köztudomású, ugye, hogy a falusi élet szépségei a városi kistiniket néhány nap után már csak mérsékelten nyűgözik le. Az unalmat elűzendő ilyenkor előkerülnek a nagyi videókazettái… Amikor azokat már mind megnéztük kétszer, nejlonzacsóval át Sőregi Jani bácsihoz, a falu legnagyobb másolt VHS-gyűjteményének tulajához. Néhány nappal később már kívülről tudtuk A hét mesterlövészt meg A bagdadi tolvajt és leutánoztuk már az összes Bruce Lee-film minden harcjelenetét is, úgyhogy végül csak ráfanyalodtunk a könyvekre – én például kiszúrtam a polcon egyet, amelyhez legalább valamicske közöm volt. Rajta volt az a szép, nagy, piros nyelv meg száj, amelyet a Képregényes rocktörténetben is láttam lerajzolva. Igen, a könyv a Rolling Stones-ról szólt, bizonyos Földes Hobo László írta. Épp csak átlapoztam, megnézegettem a fekete-fehér képeket, amikor eszembe jutott, hogy van nálam Rolling Stones kazettán. A Hendrix B-oldalán. A verandán volt a kétkazettás magnó, betettem max hangerőn, hogy a kert végében is halljam.