„Nekem is vannak gyerekeim, és ha meg lennék győződve arról, hogy a mesterséges intelligencia a következő 50-100 évben elpusztítja az emberiséget, akkor nem foglalkoznék ezzel éjjel-nappal. Akkor azzal foglalkoznék, hogy lehet ezt megakadályozni” – mondja Szegedy Krisztián matematikus, a Google MI-kutatója. Az egyik legidézettebb magyar tudós célja már gimnazista kora óta az, hogy az MI segítségével oldja meg az „egész matematikát”, de pontosan tudja, hogy a tanuló algoritmusok, amiken dolgozik, nem ébredhetnek öntudatra, amint azt tavaly egy volt kollégája állította. Szegedy Krisztiánt a zseni természetéről – három testvére közül kettő nemzetközileg jegyzett matematikus – és az MI veszélyeiről is kérdeztük.

– Négyen vannak testvérek, közülük hárman matematikusok, mindannyian bőven 20 feletti h-indexszel. Véletlenül alakult így?

– A szüleink matematika–fizika szakos tanárok, ez talán közrejátszott benne. Márió bátyám a Rutgers Egyetem professzora Amerikában és kétszeres Gödel-díjas, ami az egyik legrangosabb elismerés az elméleti számítógép-tudományban. Balázs öcsém a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet munkatársa Budapesten, és sok más elismerés mellett elnyerte az Európai Kombinatorikai Díjat, szóval mindketten elég jól ismertek nemzetközi matematikai körökben.

– A szülők ragaszkodtak hozzá, hogy ezt a pályát válasszák?

– Egyáltalán nem. Ők maguk nem is voltak kutatók, de érdeklődő, nyitott emberek voltak, rengeteget beszélgettünk tudományos kérdésekről, és olyan sok könyvünk volt, hogy nem volt szabad falfület, így egy idő után duplán kellett rakni a könyveket a polcon. A bátyám hatéves koromban már a kvantummechanikáról mesélt nekem. Az egyik testvérem egyébként nem lett kutató – az egyik évben, amikor Márió testvére mögött második lett az országos matematikaversenyen, neki elment a kedve tőle…

– Ennek ellenére egy kicsit olyan a történet, mint a Polgár-lányoké, akiknek az apja azt akarta bizonyítani, hogy bárkiből lehet zseni, nem kell hozzá születni, csak nevelés kérdése. Ön szerint mi a döntő?

– Ezt a kérdést nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy nálunk semmit sem erőltettek. Balázs öcsémmel például nem nagyon foglalkoztak, inkább én segítettem neki, amikor hetedikes lett. Amikor kicsi volt, magyarból bukdácsolt, matematikából hármasa volt, és a Fazekas mellett a dolgozók gimnáziumába jelentkezett, mert az anyukánk ott tanított, és oda biztosan felvették volna.