A pozitív fejlemények mellett sok hiányosságot és aggályos gyakorlatot azonosított az Európai Par
szabadeuropa
Ellentmondásos reakciókat kiváltó fiatalítási program, magas rendfokozatú tisztek elbocsátása, ma
Több feltétele van a magyar kormánynak ahhoz, hogy ne blokkolja az Európai Békekeretből újabb fél
Ellentmondásos reakciókat kiváltó fiatalítási program, magas rendfokozatú tisztek elbocsátása, ma
A háború kitörése után megélénkült az oroszok üzleti aktivitása Magyarországon.
Nem akarnak nagyberuházásokat a faluban a balatonhenyeiek.
A kormány jövő héten tervezi megküldeni hivatalos álláspontját az alapítványi kuratóriumok még ny
Kerekesszékes, látássérült embereket utaztatna naponta munkába az állami tulajdonú Főkefe–Kézmű–E
Orbán Viktor a törvények betartására kérte a munkahelye körül tüntetőket, de ez kormányának sem s
Az Európai Bizottság árgus szemekkel figyeli a pedagógusok jogállásáról szóló törvény tervezetérő
Első lépésben hat kórházból kerülnek át szociális intézménybe a betegek a Belügyminisztérium társ
Megvizsgáltuk, hogy néhány nagyobb magyar és orosz kormányközeli médiakiadvány vonatkozó címeiben
A szakemberek legmerészebb becslései szerint Magyarországon közel kétmillió ember drogozik.
Magyar rekord: a szupergazdagoké az ország egyharmada.
Április közepén a Wagner orosz zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin külön temetőt nyitott
A Budapest Pride, Magyarország legnagyobb LMBTQ-fesztiválja tízezreket mozgat meg, de kevés olyan
A magyar zeneszerzésre nem jellemző, hogy elmaradna a nyugati színvonaltól - mondta a nemzetközil
Egy ukrán földműves saját maga készített páncélozott traktort, azzal szedi az aknákat. III.
Két évtizedes kormányzása után Recep Tayyip Erdoğan török elnököt leszavazhatják egy olyan riváli
6,2 milliárd forintból szerveztek idén Színházi Olimpiát, miközben a független színházak a korább
Nagyon sok Magyarországon az alsóvégtag-amputációk száma.
Szinte egy emberként támadta Balatonhenye lakossága az önkormányzat fejlesztési tervét.
Szinte egy emberként támadta Balatonhenye lakossága az önkormányzat fejlesztési tervét.
Havi húszmillió forintból működik a Migration Aid Madridi úti menekültszállója, amely az ukrajnai
Az autoriter rendszereknek az a sajátossága, hogy elszigeteli a vezetést, miközben állandóan a né
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 40. oldal
- Következő oldal