Már kétezer fiatalt ér el az MCC Erdélyben, közéleti előadás-sorozataival pedig még szélesebb köz
szabadeuropa
Az Európai Parlament a világon elsőként elfogadta álláspontját a mesterséges intelligencia szabál
A recski faluszéli cigánysor házait öntötte el a NER-közeli bányából lezúduló sárlavina múlt csüt
Kikötők, szállodák, gigaberuházások – az elmúlt években óriási az építési láz a Balatonon, emiatt
A magyar lakosság három-négy százaléka küzdhet pornófüggőséggel, mégis, a kifejezetten nagy arány
Több, egymástól független állami vagy államilag támogatott beruházáson is menet közben derült ki
Az Európai Parlament csütörtökön szavaz arról a jogszabályi javaslatról, amely a következő ciklus
Több ezer dolgozóra lesz szüksége a Debrecenbe tervezett akkumulátorüzemeknek és más gyáraknak.
Speciális szabályokat vezetnek be az Országházban pénteken, amikor rendkívüli ülésen tárgyalnak é
Több hónapja nem kerül aláírás Sándor Fegyir nagyköveti befogadó nyilatkozatára – tudta meg a Sza
Békeidőben katona volt a miniszter, háborús veszélyhelyzetben pedig tartalékos tiszt.
A Molnak valószínűleg nem sikerült beszereznie a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy júliusban átv
Július elején Vilniusban találkoznak a NATO-tagállamok vezetői, a fő téma a háború és Ukrajna les
Az ukrajnai orosz támadás eddigi legnagyobb egyszeri, civil infrastruktúra miatti katasztrófáját
Sorra zuhannak ki az EU-s konzorciumokból a hazai egyetemi kutatóközpontok.
A párizsi kormány jelentős állami támogatásai és lobbizása eredményeként több akkumulátorgyártó i
A második világháború után kialakult – liberálisnak is nevezett – világrend válságba került, de l
A rendszerváltás után az emberi és szociális jogokat is újra kellett fogalmazni az alkotmányban é
A rendszerváltás után az emberi és szociális jogokat is újra kellett fogalmazni az alkotmányban é
Hatalmas pusztítást végzett a Herszon térségét elöntő víz a Dnyeper egyik gátjának felrobbanása u
Sokkoló videóval próbálták meggyőzni civil szervezetek az Európai Parlament képviselőit arról, ho
Kevin Ryan nyugalmazott amerikai tábornok figyelmeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó
Sok esetben a puszta szerencsén múlik, hogy valaki, aki épp elakadással küzd az életében, kap-e m
Az Ukrajnából hazánkba menekülők megszenvednek a magyar nyelvvel, de hátrányos megkülönböztetést
Létezik forgatókönyv a Fideszben a huxitra, mondja Ruff Bálint kampánytanácsadó.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 35. oldal
- Következő oldal