Az Oroszországgal szomszédos Litvániában 2014 óta működik egy önkéntesekből szerveződő csoport, a
lakmusz
John Cleese brit komikus Twitteren kérdezte a magyar választópolgároktól, hogy ki rohanta le 1956
Milyen csalásra utaló esetek történtek, milyen bizonyítékok vannak, és lesz-e ezeknek következmén
Orosz propagandaoldalak egy rossz minőségű videó alapján állítják, hogy az ukránok hazudnak, és a
Több bejelentés is született választási csalásokról, de a vizsgálat eredményére a legtöbb ügyben
Összességében még mindig többen vannak azok, akik vagy más pártra, vagy senkire sem szavaztak - d
2010 áprilisában kellett a Fidesznek utoljára ellenzékből kampányolnia.
Az előző két választáson a kétharmadhoz valójában azoknak a tömege volt közelebb, akik nem a Fide
A kormánypárti tévé a Russia Today felvételét használva számol be orosz hadifoglyok állítólagos l
Az eseményt többször is törölte a Facebook, de a szervezők nem adják fel.
A megosztott magyar sajtó szereplői, a kormányhoz hű és a kormánnyal szemben kritikus médiumok gy
Magyarországon főként orosz állami tisztségviselők kritikátlanul átvett közleményein keresztül te
Az éhes emberek mindent felvásároltak-e a boltban, vagy már az ukrajnai háború és az infláció mia
A Jobbik elnöke megtalálni vélt közel félmillió szavazót, de az általa idézett számok nem biztos,
Terjed egy videó az internet, amiben egy halom kokaint látni Zelenszkij asztalán, miközben Elon M
A mainstream médiának nem hisznek, helyette például Putyin beszédeiből, oroszpárti Facebook-oldal
A Budapesten tartott, oroszpárti demonstráción olyan kijelentéseket ismételtek a résztvevők, amel
A rövid válasz: nem.
Egy képviselő nettóban négyszer annyi fizetést kap, mint egy pályakezdő pedagógus.
Több ezren terjesztik, hogy a második világháborúban az ukrán hadsereg szállta meg Magyarországot
Az elmúlt egy hónapban az országgyűlési választásokkal kapcsolatos hírek és az orosz-ukrán háború
Világszerte jellemző, hogy a járvány csillapodásával sokan az orosz-ukrán háborúban találják meg
Elterjedt a Facebookon, hogy a Bandera-burgert egy ukrán nacionalistáról nevezték el.
Ha bizonytalan vagy, hogy egy hír igaz-e, nézd meg, milyen oldalon osztották meg: a Lakmuszon eze
Az egyik oldalon félmilliós, a másikon 70-80 ezres tömeget mondtak a szervezők.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 30. oldal
- Következő oldal