A fideszes politikus néhány hete még másképp viszonyult a médiához, amikor egy bírósági tárgyalás
debreciner
Több mint tíz civil szervezet szólalt fel az akkumulátoripari szennyezések megfékezése érdekében
Arról hallgat a helyi hatalom, mikor és hogyan akarja megoldani a szégyenteljes, évtizedek óta ro
A saját tapasztalataiból építve olyat tudott alkotni, ami túlmutat a szerző személyén.
A városi vízvezetékből származó víz zavaros, de az egyetem szerint baktériumoktól mentes.
A Debreceni Irodalmi Napok keretében mutatták be az Alföld folyóirat új számait.
Az akkumulátorgyártást érintő két kezdeményezés közül az egyik már elbukott, a másik sikere sem t
A megszólaltatott szakértők szerint szabályellenesen járhatott el a cég az irodák kialakításánál,
Rendkívül érzékenyen ügyel arra a Debreceni Egyetem, hogy falain belül véletlenül se legyen olyan
A város takarékossági bizottsága elfogadta a húszezer pengős deficitet tartalmazó költségvetést.
A következő debreceni KineDok vetítésen egy tudós és művész lánya közös álmát ismerhetjük meg, am
A társaság az elmúlt időszakban közel 36 ezer okosmérőt telepített.
Tervbe vették egy teraszos szórakozóhely megnyitását is a víztoronyban.
Az MBH Bank olvasónkat arról tájékoztatta, hogy 30 napon belül kell átadniuk a számlán lévő össze
Fontos figyelmesség ez akkor, amikor tömegek látogatnak a temetőbe.
A résztvevők 50 Szabad Néppel a hónuk alatt indultak.
„Hiányzik nekem a hetedik kérdés, amely így hangzana: Miért ment el Debrecenből?” – Hajdú-bihari
A Debrecenhez szorosan kötődő alkotók sírjait bárki felkeresheti, ehhez már egy digitális temetőt
„Azt, ami a világ civilizált országaiban megengedhető, nevetséges lenne éppen Magyarországon mega
Aki vonattal érkezik Debrecenbe, s gyalog, a Petőfi téren keresztül kívánja megközelíteni a társf
Cserélni kellett a Kishegyesi út borítását, a kő 111 ezer, a cementmakadám 98 ezer pengőbe került
Az orosz elnök nem, de Aurelia Skipwith Giacometto meg is jelent Debrecenben, hogy elfogadja a ki
A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi tanszékének vezetője szerint a mesterséges in
<div class="woocommerce">
A hajdú-bihari kormányhivatal közleménye szerint minden irányban több kilométer lesz az üzem hatá
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 2. oldal
- Következő oldal