Sikeres volt a zsarolás: a Műegyetem elrántotta a kormányt a modellváltás felé

forrás: kategória:

Új korszakához érkezett a Műegyetem. Az ország egyik legnagyobb presztízsű állami felsőoktatási intézményét a fenntartó oly’ mértékben éheztette ki, hogy az jó eséllyel maga indítja el csatlakozását az alapítványi egyetemek köréhez. Hogyan jutott el idáig a BME, mi az igazság a finanszírozását illetően, mely alapítványi egyetemek pályáznak a helyére, kik és milyen titkos küldetéssel vezették a modellváltás felé az intézményt és hogyan próbálták meg befolyásolni kormányzati körökből a rektorválasztást? Teljes háttér.

SOS – villogták az éjszakában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) E épületének ablakai májusban, jelezvén: az intézmény tavalyi, 19 milliárdos költségvetése idén már nem lesz elegendő a működésre. Vannak azonban, akik azt állítják, szó sincs süllyedő hajóról, az egyetem anyagi helyzete stabil. Nem ez az egyetlen ellentmondás a BME körül. Míg Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár (aki korábban maga is elismerte a felsőoktatási dolgozók béremelési igényének jogosságát) március 10-én arról beszélt a parlamentben, hogy az ELTE és a BME dolgozóinak bérszintje milyen elképesztően magas és „tényadatként” említette, hogy e két helyen a docensi bérszint nyolcszázezer forint, az egyetemi tanároké pedig 1,2 millió, az állami egyetemek oktatói két-háromszázezres kifizetésekről szóló bérpapírjaikat lobogtatva tüntettek a minisztérium előtt.

Ellentmondásos anyagi helyzet

Bár a BME valós anyagi helyzetére nincs rálátásunk, az, hogy a közelmúltban lezajlott rektorválasztás eredményeként

a Műegyetem történetében először nyíltan modellváltáspárti vezetőnek szavazott bizalmat a 28 tagból álló szenátus,

azt látszik igazolni, hogy az intézményben anyagi szempontból valóban tarthatatlanná válhatott a helyzet és az alapítványivá válástól a kezdetektől mereven elzárkózó egyetemen ez fordíthatta meg a közhangulatot. Ha egyáltalán megfordította. A szavazótestület döntése ugyanis nem feltétlenül tükrözi az egyetem polgárságának és munkatársainak álláspontját az ügyben.

Hírek

Az anya nő, meg az apa isCalvin Klein legújabb marketingkampányában egy várandós transznemű férfi szerepel fehérneműmodel
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Pirossal jelöltük azokat a megyéket ahol a bérszínvonal elérte a nyugat-európai szintetAkkora bérrobbanás zajlott le Magyarországon az elmúlt években, hogy bizonyos szakmákban vásárló
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.