Itt a bizonyíték: a kormány legalább 40%-os felárral veszi meg a Tiborcz-kör irodatömbjeit

forrás: kategória:

Nemrég „az elmúlt 35 év legnagyobb ingatlanmutyijaként” értékeltük, hogy az állam 600 milliárd forintot fizet titokban Tiborcz Istvánnak és társainak – három irodakomplexumért. Mivel a mutyi pontos mértékét is meg akartuk határozni, szakértők segítségét kértük, és mostanra lett tiszta a kép. Nemzetközi összehasonlításban a magyar állam 70 százalékkal fizette túl Tiborczékat – de a legjóindulatúbb becslések szerint is minimum 40 százalékos a felár (értsd: az adófizetők kára). Úgy, hogy egyébként semmilyen nyilvános számítás nem támasztja alá az új kormánynegyed-koncepció jogosságát, értelmét és gazdaságosságát.

Voltak már jobb napjai a nyilvánosságnak. Az augusztus 8-i Magyar Közlönyből derült ki, hogy e cikk megjelenésének napjától minden építési ügy titkos idehaza. A Lázár János vezette szaktárca kezdeményezésére többé nem lehet szabadon böngészni az ÉTDR nevű hivatalos hatósági tájékoztatási oldalon, a kormányhivatalok nem teszik közzé építésügyi döntéseiket, az építtetők által feltöltött látványtervek, helyszínrajzok elérhetetlenek – természetesen visszamenőleg is. Ráadásul július 29-től 4800 forintot kell fizetni minden tulajdoni lap elektronikus lekéréséért a földhivatali portálon, miközben másfél éve még 1000, azóta 3000 forintért lehetett megtekinteni egy-egy ház, lakás vagy földdarab dokumentációját (benne az egykori és jelenlegi ingatlanbirtokosokkal, a felvett hitelekkel).

Nem állítjuk persze, hogy az ÉTDR-titkosítás és a tulajdonilap-drágítás célja kizárólag az újságírói munka akadályozása lenne – e lépésekkel a kormányzat a környezetükért tenni akaró civilek mozgásterét is szűkíti, a földhivatali sarcolás pedig mindenkit érint, aki épp ingatlanadásvételre „vetemedne”. Viszont az is tény, hogy a sajtó

nagyon sok fontos, kiemelt közügynek számító építkezésről az ÉTDR-adatok és a földhivatali papírok „összeolvasásával” tudott beszámolni.

Hírek

Orbán sejtelmes üzenteteOrbán Viktor Facebook oldalára az oldal moderátorai péntek este
Egykor királyi székhely ma a legkisebb magyar városBár a környéket már az őskortól fogva benépesítettük mi emberek: újkőkortól kezdve a bronzkoron át folyamatosan lakott terület volt a város és a térsége. Köszönthetően talán kedvező adottságainak, ahol a hegy és folyó találkozik egymással és festői szépségű környezetet tár elénk pusztán a természet is. Tudták ezt jól a történelem folyamán a kelták, germánok, rómaiak, avarok és természetesen mi magyarok is. Minden történelmi kor lakói nyomot hagytak a településen és festői szépsége az épített környezet által nem romlott csak javult és egyre harmonikusabbá vált.
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Na ki a király?Mága Zoltán, Pataki Attila, Győzike és most következik a meglepetés: Kis Grófo.
Három fejű kisliba?Bár a képen úgy tűnik, mintha egy kiskacsa lenne három fejjel ez azonban csak optikai csalódás.
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg