Így fuss kánikulában – Tippek elszánt futóknak

forrás: kategória:

Itt az újabb kánikulai hullám, a napokban 35 fok fölé is emelkedik majd a nappali maximális hőmérséklet, azonban az elszánt futóknak ez az időszak sem akadály, hogy gyakorolják kedvenc sportjukat. Nincs is erre szükség, arra azonban igen, hogy ésszel és a körülményekre odafigyelve fusson ilyenkor az ember. A világ vezető futómagazinja, a Runner’s World hazai kiadása tippekkel segíti a kánikulában is mozogni vágyó futókat.

Hagyd az aszfaltot
Az aszfalt és a városi környezet tovább fokozza a hőséget, ilyen időben érdemes árnyékot biztosító fák között futni. Fontos szempont a tengerszint feletti magasság is, hiszen a hegyekben, a fák lombjai alatt akár 6-9 fokkal is hűvösebb lehet mint a városban. Természetesen a kora reggel és az este sokkal alkalmasabb a sportolásra, mint a napsütötte órák.

Engedd el az egót
Meleg időben mindenkinek rosszabb lesz a tempója, teljesítménye, mint ideális körülmények között. Érdemes nem egóból, hanem érzésből futni: ne most feszegessük a határainkat. Az egyéni csúcsok megdöntésére a kánikula nem alkalmas. A tempófutások lehetnek valamivel rövidebbek és nem árt néhány extra pihenő sem a túlmelegedés miatt.

Árnyékolj, árnyékolj, árnyékolj
Kánikula – és nappali futás – esetén a világos színű, az arcot és tarkót is árnyékoló, könnyű, laza ruházat ajánlott. A napszemüveg is alapkellék. A vizes törülköző és a karpántba helyezett jégdarabok sokat segíthetnek a külső hűtésben. Érdemes úgy megtervezni az útvonalat, hogy legyen közben lehetőség víz vételezésére: egyrészt a folyamatos hidratálás, másrészt a fej, haj hűtése miatt is.

Rá lehet gyúrni
Rövid távon is fel lehet készíteni a szervezetet a rá váró megpróbáltatásokra. A naponta megismételt forró fürdő/szauna/gőzkabin például az extrém hőhatásokra edzi a szervezetet. A mindennapi rövid hideg zuhany is alkalmazkodóvá teszi a testet az extrém viszonyokhoz.

Hírek

Életképek LimábólPeru fővárosának Limának egykori szürke negyedét szivárványszínűvé varázsolta néhány önkéntes Ca
Megmentették a Himalájában eltűnt hegymászót, elutasítja az orvosi kezeléstVermes Ákos magyar hegymászó után harminc órán át kutatott az indiai hadsereg kutatóegysége a Hi
Megugrott a kivándorlás népszerűségeLegalábbis a Google trends szolgáltatása azt mutatja, hogy az április 3.-át követő választási er
TOP 10 legdrágább whiskeyEgy időben mindig a pezsgők vitték el a legdrágább italok címét, bár egy Armand de Brignac pezsg
Floriana Messina - egy kép amitől felrobbant az egész internet.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy fotó, amely az online világban terjed mégpedig a futball
Mobil menhely hajléktalanoknakSzerte a világban gondot okoz, hogy sok hontalan ember ragaszkodik saját környezetéhez és nem kí
Amerika legnagyobb bankrablásaA valaha volt legmagasabb összegre elkövetett bankrablás ugyan nem ez az eset, de az amerikai fö
Az ukrán háború borzalmaiAz Ukrán állami mentőosztagok képei és felvételei az ukrán Zsitomir (Zhytomyr) város egyik lakón
A világ a bogárnézetbőlA képeket John Brackenbury nyugdíjas állatorvos-tanár készítette szülővárosa, Cambridge közelébe
Farsang LibanonbanLibanonban idén március 6.-án tartották meg a Zambo karnevált, ilyenkor a helyiek farsangi jelme